Mit olvas az író?

A következőkben egy olyan sorozatot indítunk útjára, amelyben írókat és költőket kérdezünk a könyvekről való viszonyukról. Az első alanyunk Voloncs Attila, aki 1999-ben született Kézdivásárhelyen, majd Kézdiszentléleken nőtt fel. Jelenleg Budapesten él.

Novelláit, esszéit a litera.hu, továbbá a Székelyföld, Helikon, Látó, és a győri Műhely folyóiratok közölték. Első regénye 2018-ban jelent meg Virágok esztendeje címmel. Fiatal kora ellenére Szabó Gyula-emlékdíjjal (2018), Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Debüt-díjával (2019) és a Magyar Írószövetség Debüt-díjával (2019) is büszkélkedhet.

– Melyik az a könyv, amit szeretnéd, ha te írtad volna?

– Sally Rooney Normális emberek című regénye. Szeretnék klasszikust mondani, de kifejezett irigységet ennél a kortárs, huszonéves lánynál éreztem. Az engem legjobban izgató, aktuális témákról írt, tűpontos, érzékeny nyelven, két feledhetetlen főszereplővel.

– Ki a kedvenc könyvszereplőd?

– Andrej herceg a Háború és békéből, Settembrini A varázshegyből. Előbbi az égbolt bámulásáért az austerlitzi csatatéren, utóbbi azért, mert a levegőbe lő a pisztolypárbaj során – életem két legmeghatározóbb jelenete volt. De Déry Parczen Nagy Lőrince, Mészöly Őze Bálintja, és Sylvia Plath Esther Greenwoodja is nagyon kedvesek számomra.

– Mi lesz a következő könyv, amit elolvasol?

– David Foster Wallace Végtelen tréfájával régóta adós vagyok, meg nagyon várom Tompa Andrea júliusban megjelenő Haza című regényét is. De a nyár nagy terve A tulajdonságok nélküli ember Musiltól.

– Melyik az a könyv, amin a legtöbbet nevettél?

– Voltaire Candide-ja.

– Melyik az a könyv, amin utoljára elsírtad magad?

– Talán tavaly ősszel Csingiz Ajtmatov A versenyló halála című művén. (Figyeljünk a kirgiz írókra!)

– Melyik gyerekkorod kedvenc könyve?

– Az Egri csillagok. Ez a könyv szerettette meg velem az olvasást, csak lassan szétesik a példányom, fogalmam sincs, miért.

– Mi az a téma, amiről soha semmilyen körülmények között nem írnál?

– Nincs ilyen, és nagyon remélem, hogy nem is lesz. Van a szónak egy olyan szublimációs ereje, ami mindent elbír. Aminek a világon helye van, annak az irodalomban is. Különben a költő már lódít…

– Ki az a három szerző, akikkel legszívesebben leülnél beszélgetni?

– Ha feltámasztani is ér, akkor Dante, Rabelais és Thomas Mann. Nekik fogalmuk sincs a huszonegyedik század sajátos problémáiról, így végre csak arra figyelhetnénk, ami örök.

– Ki az a magyar szerző, akiről úgy gondolod, hogy akár 100 év múlva is időszerű lesz?

– Nádas Péter. Az elmúlt években több jelentős irodalmár is megfogalmazta vele kapcsolatban, hogy a király meztelen, de úgy gondolom, az utóbbi idők Kemény Zsigmond-reneszánsza is bizonyíték arra, hogy vannak szerzők, akiknek poétikáját egy későbbi kor már sokkal inkább magáénak érzi. Ugyanakkor a Nádas körül kialakult kultuszt Margócsy Istvánhoz hasonlóan én is károsnak érzem. Szerető, de kritikus tekintettel tartom őt a legnagyobb magyar írónak.

– Kivel íratnád meg az életrajzodat?

– Nem tudok válaszolni, mert berzenkedem minden hasonló dologtól, rajongástól, emlékplakettől, katedraéhű hódolattól. Ez nem erről szól. A reménybeli névtelen olvasó, aki a halálom után kinyitja a könyvemet, legalább annyira fontos, mint az ambiciózus irodalomtörténész.