Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Luther megkésett, de hamarosan érkezik

Luther megkésett, de hamarosan érkezik Kultúra

Szentgyörgyön hamarosan kiegészül a nagy reformátorok társasága, Kálvin János és Dávid Ferenc után Luther Márton is 2 méter magas, egészalakos szobrot kap az evangélikus egyházközségtől. A költségeket részben a gyülekezetben begyűlt összegből, de főként a megyei tanács által megszavazott 20 ezer lejes és a városi önkormányzat által biztosított 74.400 lejes támogatásból állják.

Hirdetés
Hirdetés

Bár eredetileg a reformáció 500. évfordulójára, azaz két évvel ezelőtt kellett volna elkészülnie a szobornak, az első tervet nem fogadta el a presbitérium. Így Zelenák József esperes megkereste Vargha Mihály szobrászművészt, végül ő formázta meg a tiszteletes által elképzelt reformátort, aki azt az üzenetet közvetíti, hogy mindig lehetséges önmagunkat megújítani, és a világ megváltoztatását magunkkal kell kezdenünk.

A szoboravatást október 26-ára tervezi az egyházközség. Ez az esemény lenne a nyitánya a reformáció évfordulója előtti bűnbánati nagyhétnek, amelynek során minden nap más-más gyülekezetben tartanak istentiszteletet, és amelyet a megyeszékhely protestáns egyházai együtt szerveznek. Bár a jeles nap programja még alakul, annyit már lehet tudni, hogy a Járosi Andor kolozsvári lelkész írásaiból szerkesztett könyv bemutatójára és Gy. Szabó Béla-kiállításra is sor kerül.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás