Octavian Paler: Interjú a Jóistennel

– Szóval, egy interjút akarsz készíteni velem… – mondotta a Jóisten.

– Ha van rá időd…– válaszoltam. A Jóisten mosolygott.

– Az én időm a végtelenség… Milyen kérdéseket szeretnél feltenni?

– Mi lep meg a legjobban az emberek viselkedésében?

A Jóisten így válaszolt: Az, hogy hamar megunják a gyermekkort, sietnek felnőni, aztán újra gyermekek szeretnének lenni… Hogy eltékozolják az egészségüket, hogy pénzt szerezhessenek, aztán a pénzüket veszítik el, hogy visszakaphassák egészségüket… Az a tény, hogy félelemmel gondolnak a jövőre, s megfeledkeznek a jelenről, így nem élik meg igazából egyiket sem… Úgy élnek, mintha sohasem halnának meg, s meghalnak, mintha sohasem léteztek volna.

A Jóisten megfogta a kezemet, s hallgattunk egy darabig. Aztán megkérdeztem:

– Mint legfelsőbb Atya, milyen életleckét szeretnéd, ha megtanulnának gyermekeid?

– Tanulják meg azt, hogy néhány másodpercbe kerül mély sebeket vágni azok szívébe, akiket szeretünk, és hogy évekbe telik, míg ezek a sebek begyógyulnak. Tanulják meg azt, hogy nem az a gazdag ember, akinek a legtöbb vagyona van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége… Tanulják meg azt, léteznek emberek, akik szeretik őket, de egyszerűen nem tudják kimutatni érzelmeiket. Tanulják meg azt, hogy két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és másképpen láthatja… Tanulják meg azt, hogy nem elég másoknak megbocsájtani, meg kell tudnunk bocsájtani saját magunknak is.

– Köszönöm a rám szentelt időt… – mondtam alázatosan. – Volna még valami, amit szeretnél, ha az emberek tudnának?

– Csak azt, hogy én itt vagyok, mindörökké.

(Fordította: Józsa Attila)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások