Felhívás!

A tavasz igazsága

Mindig így volt. Kemény, csontropogtató tél után érkeztek a gólyák, a fecskék, hozva az újabb reményt. Jó lenne, ha ez mindig így maradna, de nem. Most mintha örökké tartana a nélkülözés, a kétségbeesés, a félig-meddig beletörődés, azzal a keserű valósággal, hogy ez mégsem sem jó így: megalázó és igazságtalan.

Oldalt fordult az ágyon. A szobában meleg volt, s habár március elejét írtak, kint hidegek voltak az éjszakák, még mindkét szobában fűtöttek. Háromszor hozott fát az erdőről, amikor még zűrzavar volt mindenhol, és nem foglalkoztak a bárcával. A nagy városokban az emberek tömegesen vonultak ki az utcákra, elfoglalták a néptanácsok épületét, a miliciákat, fegyveresen járkáltak, még azt is hallotta, hogy tankokkal hajtottak a tömeg közé.

Itt is bementek a néptanácshoz egy reggel, de az épületben nem találtak senkit, a milicisták is kereket oldottak. Aztán később hallotta, hogy a jelenlegi falugazda a közeli városból elmenekült és a falu erdeiben bujkáló milicistáknak hordta az ételt, ő gondoskodott róluk addig, amíg le nem csitult a néplázadás.

A belső szobában felsírt a csecsemő, s mintha látná, ahogy az asszony gyorsan, de vigyázva arra, hogy fel ne ébressze a már bimbózó leánykát, felkel, és álomba ringatja az édes csöppséget.

A városba kell menjen, tűnődött tovább, születésnapja van a leánykának, bár egy félcipőt vegyen, nem járhat bakancsban, hisz vége a télnek, aztán legalább harisnyát az asszonynak, kell neki is, szegénynek. Valami édesség is jó lenne, és ha marad pénz, akkor szivarat magának, mert ki tudja miért, az itteni boltban csak fuszulykakonzervet kapni. Nagy ára van ma mindennek, csak hogy a cipőt megvehesse, egy fél hónapot kellett dolgozzon napszámosként. Ez van, de a szegény embernek az Isten kiporciózza a szerencsét, azért mert abból van a több, s így legalább jut mindenkinek.

Eljön hozzánk is egyszer az igazi tavasz! – tett pontot súlyos gondolatai végére, az ablakhoz ment és kitekintett. Tudta, hogy egy fél óra múlva virrad. Eszébe jutott, hogy ma nincs buszjárat, mert sofőrsztrájk van, nagyobb fizetéseket követelnek ők is. Gyorsan magára kapkodta ruháit, a fiók aljáról pénzt vett ki, és vigyázva, ne csapjon zajt, elindult.

G. Szabó Ferenc

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.