Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Barbecue-sütőket képeznek

Barbecue-sütőket képeznek Kultúra

Nemzetközi és hivatalos lesz az idei háromszéki BBQ Fesztivál, a jelentkezőknek elkezdődött a képzése, és a helyszínt is kijelölték. A májusi rendezvénynek a bodoki Mikó-kastély ad otthont.

Nagy kihívást jelent az idei verseny és fesztivál, ugyanis bekerült a Kansas City Barbeque Society versenynaptárába. A május 17–19. között zajló gasztrorendezvényre már 19 csapat jelentkezett 8 országból, köztük a BBQ hazájából, Amerikából is – mondta el sajtótájékoztatón Grüman Róbert, a szervező megyei tanács alelnöke. Az első, hivatalos romániai verseny célja, hogy turistákat csalogassanak a megyébe, és bár nálunk nem hagyományos ételkészítési eljárás a barbecue, a rendezvény új színfoltot visz a megye életébe.

Fodor István, Bodok község polgármestere nagyszerűnek tartja, hogy idén az általa vezetett község ad otthont a hivatalos versenynek, mivel ez nagyban előmozdítja a térség turisztikai lehetőségeit. Egyetlen hiányérzete van csupán, hogy nem bodoki borvizet szolgálnak fel, de reményét fejezte ki, hogy a jövőben ez is megoldódik.

Hirdetés
Hirdetés

A tanfolyamon, amely a Big Papa teraszán zajlik, a résztvevők különböző technikákat, fűszerezési, grillezési titkokat sajátíthatnak el az olasz Marco Agostini séftől (képünkön), aki bízik abban, hogy a háromszékiek is sikerre viszik ennek a tudományát. Hozzátette: a rendezvény által Kovászna megye részvételével Románia is bekapcsolódik a nemzetközi körforgásba.

Falvai János, a Big Papa séfje és Marco Agostini séf már lesütötték a teljes versenyrepertoárt: marhaszegyet, porkot, sertéslapockát, oldalast és csirkét. Emellett székely csülköt is sütöttek áfonyás barbecue-szósszal, házi sültkrumplival és amerikai káposztasalátával. Ugyanezeket az ételeket készítik majd élesben is a verseny résztvevői.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás