Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Azért is társadalmi közelség!

Azért is társadalmi közelség! Kultúra

Karácsony előtt hirdette meg a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi családsegítő ágazata azt az akciót, melynek célja volt az elszigetelt, egyedül ünnepelő időseknek, nagyszülőknek kis örömet ajándékozni egy gyermek szép versmondásával. Meglepően sokan kapcsolódtak be az online versfolyamba.

Ha a tavalyi év hasonló időszakában mintegy 100 gyermek válaszolt a Látogass meg egy idős személyt, beszélgessetek! felhívásra, idén több mint 50 gyermek vállalta, hogy a kamerák előtt elmondja a szeretteinek címzett, költők szavaival tolmácsolt üzenetét.

Hirdetés
Hirdetés

Az alapítvány családsegítő ágazatának vezetője, Torma Vera elmondása szerint sokszor kellett ehhez a szülők, pedagógusok nógatása, biztatása is, hiszen sok gyermek belekényelmesedik a virtuális valóságba, ami beszippantja őket, jól érzik magukat abban. Márpedig az egészséges fejlődés feltételezi az offline világban való helytállást, ehhez edzett elme szükséges, s erre igen alkalmas a versmondás. És ilyenformán használni a kütyüket nemesít. „Örülünk a lehetőségnek! A jelenlegi körülmények között ez nagyon jó motivációs alkalom volt a gyermekeknek a versmondásra” – jelezte vissza a kezdeményezőknek Gábor Judit kézdiszentkereszti tanítónő.

Tíz településről (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Árkos, Barót, Maksa, Csernáton, Kézdiszentkereszt, Ozsdola, Oklánd, Válaszút) jelentkeztek be kisebbek-nagyobbak, a szavalatokat pedig közel 5200 ember nézte meg az interneten, ami jólesően nagy virtuális közönség. Tíz gyermek ugyanakkor sorsolás útján a Diakónia részéről ajándékcsomagban részesül: Szakács Róbert Alexandru, Török Abigél, Tamás Beatrix, Moroianu Anna, Grosu Bianca Diana, Mikola Norbert, Gyergyai Zsanett, Szőcs Dávid, Dénes Andrea, Nagy Éva Orsolya.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük