Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az Osonó kulisszái mögött

Az Osonó kulisszái mögött Kultúra

2020-ban, a koronavírus-járvány miatt a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely tevékenysége öt hónapra és két országra, magyarországi és romániai projektekre korlátozódott. A hosszú leállások ellenére az önfenntartó társulat 124 kulturális–oktatási–szociális eseményt hozott létre közel két és fél ezer résztvevő számára – írja abban az összefoglalóban, amelyet hétfőn tett közzé a szervezet.

2020-ban az Osonó 43.200 euróból gazdálkodott. Ennek az összegnek több mint felét magyarországi, közel harminc százalékát romániai és tíz százalékát nemzetközi pályázati források teszik ki. A társulat előadásokból és képzésekből származó saját jövedelme az éves költségvetés hat százaléka volt.

Hirdetés
Hirdetés

– Az elmúlt év a képzések körül zajlott, hiszen a társulat 92 műhelyfoglalkozás és két drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. Mindezek mellett az Osonó 14 előadást tartott, amelyek után minden esetben interaktív közönségtalálkozóra került sor – mondta el megkeresésünkre Fazakas Misi, a társulat vezetője.

A csapat, a vírushelyzet adta új kihívásokra válaszolva, a budapesti Magyarság Háza megbízásából két filmet készített: a nagykárolyi fiatal szerző, László István Lépjen, kérem! című egyfelvonásos drámájának tévészínházi változatát, valamint a József Attila szövegeiből létrehozott Nem vagyok, csak mások látnak című kísérleti versfilmet. Mindkét alkotás rendezője Fazakas Misi, technikai rendezője Mucha Oszkár volt.

A Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás túl van az 580. bemutatáson. A produkció októberben egy többállomásos romániai turnén vett részt, amely során hátrányos helyzetű fiatalok láthatták az előadást, többek között olyan településeken is, ahol még nem, vagy több évtizede nem járt színházi társulat.

Az önfenntartó Osonó Színházműhely tavaly mintegy 43 ezer euróból gazdálkodott, amelynek több mint felét magyarországi forrásokból pályázták
Az egyesület tavaly (is) gyümölcsöző együttműködést folytatott a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával, amellyel közösen szervezi meg immár nyolc éve a csoportvezető- és pedagógusképzést, illetve – az idén a járványhelyzet miatt elmaradt – interetnikai drámatábort és a Színjátékosok Találkozóját. Szintén folytatódott a két évtizedre visszatekintő sikeres partnerség a Plugor Sándor Művészeti Líceummal, amelynek drámatagozatos diákjai több oktatási projektben és szakmai gyakorlaton vettek részt annak köszönhetően, hogy a színházműhely Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkezik.

Az idei esztendőt az Osonó két pedagógusképzéssel kezdi, aztán több ifjúsági projekt, illetve márciusban egy felnőttoktatást megcélzó Erasmus+ projekt vár a társulatra. Ugyanakkor tervben van egy osztálytermi és színházi előadás elkészítése. Mucha Oszkár fogja megszólaltatni József Attila szövegeit a Nem vagyok, csak mások látnak című előadásban, amelynek rendezését Fazakas Misi jegyzi. Mindezek mellett, a már elnyert pályázati támogatások azt mutatják, hogy több nemzetközi és budapesti projekt vár az Osonó Színházműhelyre, amely a továbbiakban is három kulcsszóra építi tevékenységét: színház, oktatás és szociális projektek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük