Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Fotósnégyes képei a Vigadóban

A Fotósnégyes képei a Vigadóban Kultúra

Pénteken nyitották meg a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében Darvas Rezső, Borviz Attila, Pataki Hajnal és Csóti Béla közös, Fotósnégyes című közös kiállítását.

A művészeket és a szép számban egybegyűlt érdeklődőket Szegeti Abigél, a tárlatnak helyet adó kulturális intézmény kulturális referense köszöntötte, majd Péter Izabella, a csíkszeredai Prisma Fotóklub tagja méltatta kollégáit és közszemlére bocsátott alkotásaikat. Kiemelte, a magukat Fotósnégyesnek nevező csapat férfi tagjai egy négy évvel ezelőtti fotózás alkalmával ismerkedtek meg hölgytársukkal és azóta amikor lehet, együtt alkotnak. „Amikor a hétköznapi ember épp a másik oldalára fordul, ők már lesben állnak, és a jó fényekre, témákra vadászanak” – jegyezte meg.

Az együttalkotás jelentőségéről így vélekedett. „Talán épp azért annyira jó egy ilyen csapatban alkotni, mert az lehetőséget ad az együttalkotásban rejlő öröm megélésére, s ezzel egy időben az alkotás folyamatában az egymástól aló tanulás által a fejlődés megtapasztalásában is.” Az eltérő látásmódot képviselő kiállítók kedvenc témáiról is szólt. „Érdeklődésük lefödi a természetfotózás területeinek nagy részét: makrót, tájfotót, természeti hangulatfotót, absztrakt természeti formákat, állatokat egyaránt megörökítenek, de nem idegen tőlük az asztrotájképek készítése sem” – sorolta.

A bemutatott fotókról megjegyezte, ami igazán izgalmas bennük az, hogy, bár egy részét együtt fotózták, fényképeik mégis teljesen másak. „Mindenki ugyanannak a látványnak egy más aspektusát veszi észre, másképpen játszik a színekkel, mást és másként közöl” – összegzett.

A kiállítás április elejéig megtekinthető.

Fotó: Iochom István

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük