Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Viharos Háromszéki Lovas Napok

Viharos Háromszéki Lovas Napok Kovászna megye

Kissé nehezen indult a második nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen, ugyanis a csütörtöki vihar hatalmas felfordulást okozott péntekre virradóan. A Mikó-birtok kertjében felállított lóboxokat szó szerint egymásra pakolta a szél, a lovak pedig szétszéledtek.

Hirdetés
Hirdetés

A verseny kezdetének napján mindenki azon dolgozott, hogy mihamarabb visszaállítsák a rendet, és a közeli istállókban ideiglenesen elhelyezett lovakat visszavezessék a helyszínre. Ez volt az oka, hogy a háromcsillagos pontszerző verseny szombaton kezdődött, a délelőtti órákban a fogatok a díjhajtásban, majd a maratonhajtásban mérték össze tudásukat, vasárnap pedig az akadályhajtáson.
Fodor István polgármester szerint épp amilyen rosszul indult az esemény, olyan sikeres lett a végkimenetele. Szerencsére a lovaknak nem esett baja, az incidens nem befolyásolta a teljesítményüket.

– Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik segítettek és mellénk álltak – fogalmazott.

A tizennégy romániai fogat versenye mellett kiegészítő programok, gyerekfoglalkozások, munkalószemle és koncertek is várták az érdeklődőket a Háromszéki Lovas Napokon. A rendezvény keretében szombaton nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be a Ben­czédi Sándor – Csáki Árpád szerzőpáros Az oltszemi Mikó-kastély című könyvét, mely több éves kutatómunka és szakmai összefogás eredményeként született. Az eseményen Tamás Sándor, megyei tanácselnök előadása révén ismerhették meg a jelenlevők Oltszem nevének megjelenését és változatait az elmúlt 700 évben. A részletekre holnapi lapszámunkban bővebben visszatérünk. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük