Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vádat emeltek a gyerekek elleni szexuális bűncselekményekkel gyanúsított zenetanár ellen

Vádat emeltek a gyerekek elleni szexuális bűncselekményekkel gyanúsított zenetanár ellen Kovászna megye

Vádat emeltek a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium volt zenetanára ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy több rendben is szexuális kapcsolatot létesített kiskorú diákjaival, egyiküket pedig meg is erőszakolta – tájékoztat keddi közleményében a sepsiszentgyörgyi ügyészség.

Hirdetés
Hirdetés

A szerkesztőségünknek megküldött sajtóközleményben felidézik, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőség 2021 áprilisában tett feljelentést Sz. J. zenetanár diákokkal szemben tanúsított viselkedése miatt a kézdivásárhelyi ügyészségen. Az ügyben akkor kiskorú megrontásának gyanújával indult büntetőeljárás.

2022 júniusában az ügyet átadták a sepsiszentgyörgyi ügyészségnek, amely kétrendbeli, kiskorúval létesített szexuális kapcsolat vádjával folytatta a nyomozást. A gyanúsítottat 2021 novemberében őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Később a férfi házi őrizetbe került, végül szabadlábon védekezhetett.

A begyűjtött bizonyítékok alapján ez év január 31-én a sepsiszentgyörgyi ügyészség kiskorúval létesített szexuális kapcsolat és nemi erőszak címén emelt vádat a férfi ellen.

A sajtóközlemény szerint a gyanúsított zenetanári és kórusvezetői minőségében 2019 és 2020 között visszaélt bizalmi és tekintélyi helyzetével egy 14 éves diáklánnyal szemben annak érdekében, hogy több alkalommal is szexuális kapcsolatot létesítsen vele. Ugyanakkor 2018-ban az általa vezetett kórus egyik 13 éves tagjával is szexuális kapcsolatot létesített, kihasználva, hogy a sértett képtelen volt akaratát kinyilvánítani, visszaélve bizalmi és tekintélyi helyzetével.

A bűncselekmények, amelyekkel a volt zenetanárt vádolják 3-tól 10 évig, illetve 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők – tájékoztat az ügyészség.

FRISSÍTÉS:

Vádat emeltek a gyerekek elleni szexuális bűncselekményekkel gyanúsított zenetanár ellen című, ügyészségi közleményre alapozó cikkünk kapcsán a Nagy Mózes Főgimnázium munkaközössége fontosnak tartja pontosítani, hogy Sz. J. zenetanár mindössze két hónapig, helyettesítő pedagógusként tevékenykedett tanintézményükben a 2020–2021-es tanévben. Hangsúlyozzák, hogy a szóban forgó szexuális bűncselekmények nem az említett időszakban, illetve tanintézményükben történtek, hanem korábban, Sepsiszentgyörgyön.

Képünk illusztráció.

Fotó: 123RF

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. február 6., 19:38
    ÉRTÉKELÉS: 32

    Amint ezt egyesek kozuletek mar tudjak, a kiskoruakkal szembeni nemi kozosules es eroszakra vonatkozo torveny megvaltozott 2019-ben, igaz, hogy ez a torveny alkotmanyellenes es a CEDO emberjogi torvenyenek is ellentmond, na de nem errol akarok beszelni. En nem partolom ezt a tanart, mert ha ilyen cselekedetet kovetett el, akkor a bortonbe a helye. De kerdem en, hogy a volt Szentleleki rendorrel es a volt szentleleki polgarmesterrel mi a helyzet ? Az a lany is kiskoru volt ! Es mi a helyzet azokkal a hatarorokkel, akik a Ceausescu rendszer idelye alatt nemcsak nemi eroszakot kovettek el a hataron szokni probalok ellen, hanem gyilkossagot es torturat is. Ezek kozt is voltak kiskoruak ! Es mi a helyzet a Ceausescu korszak szekusaival, milicistaival, akik szinten kovettek el nemi eroszakot kiskoruakkal szemben ! Na es a 90-es es 2000-es evek „demokrata” rendoreivel ? Mert ezek kozt is jo szammal akad kiskoruakkal szembeni nemi eroszak elkoveto ! Ezeket miert nem veszik nyilvantartasba a 2019-ben megvaltozott torveny ertelmeben !!!

  • User
    Dátum: 2024. február 8., 9:38
    ÉRTÉKELÉS: 10

    A tanar ur 200 %-ban hibas es ezert bunhodnie kell de azert a kislanyok sem voltak „usa de biserica” mint a roman mondja!

    • User
      Dátum: 2024. február 9., 13:44
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Azok akik a lányokat akár részlegesen is hibáztatják nézzenek kicsit magukba és majd ha lesz/volt 13 éves gyerekük képzeljék el, hogy mit tettek velük. Akárhogy is viselkedik, öltözik felnőtt ember ilyent nem tehet kiskorúval és kész. Gyerekekről van szó akik épp kamaszodnak ezért természetesen változik a viselkedésük, lázadnak, kicsúsznak a szülői kontroll alól és ez BÁRMILYEN családban megtörténhet. Viszont a tanár vagy más felnőtt pont azért felnőtt, hogy ezt tudja kezelni. Ha nem tudja, akkor menjen csak a börtönbe. Ő is és a támogatói és védelmezői is.

  • User
    Dátum: 2024. február 8., 15:16
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Milyen nyilvantartasba vegyek a Ceausescu idejebol a milicista es szekus rablobandat, met sokan kozuluk meg csak egy nap bortont se csinaltak a tetteikett. Ez itt romania a kettos merce orszaga !

  • User
    Dátum: 2024. február 9., 11:38
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Na es mi a helyzet az erem masik oldalaval ? Ugyanis mindig csak ferfiakat latunk ilyen helyzetben. Ugy gondoljatok a nok kozt nincsenek gyerekmegrontok ?! Talan ugy gondoljatok, hogy a tanarnocskek kozott nincsenek olyanok akik a kiskoru fiu diakjaikat agyba csalogatjak vagy molesztaljak ? Csak ugy-e a ferfi embernek tobb a becsulete es ennel fogva ok nem jelentik fel a noket ! Sot, egyes fiuk, ha a tanarnocske jo volt az agyban, meg „reluare”-t is kernek tole !

  • User
    Dátum: 2024. február 9., 20:49
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Na es mi a helyzet Dubai-ba , a kiskoru prostitucio fellegvaraba ?! Talan azok a lanyok is artatlanok? Hiszen legtobbjuk tudja hova megy, no de a penz es a luxus varazsa vonzza oket mint a xar a legyeket.Legtobbjuket innen Romaniabol es Lengyelorszagbol, no meg a Balkan tobbi orszagaibol rakolaljak . Nekem senki ne mondja, hogy az itteni rendorseg es a politikusok nem tudnak errol. Ja igy igaz. A multimilliardos, perverz arabokat senki nem meri zaklatni es listazni !

  • User
    Dátum: 2024. február 9., 22:24
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Azt tudjatok, hogy evente csak Romaniabol 2.500 gyerek tunik el, akiket tobbe soha nem talalnak meg, mert a fiatalkoru prostitucio halozatok es a szervkereskedok kezere kerulnek. Azt gondoljatok, hogy a rendorseg es a politikai partok nelkul mukodnenek az ilyen halozatok ?! Ez ellen mit tesztek, hogy az ilyen dolgokat es a szervezett bunozest megallitsatok ?! Es ti egy szerencsetlen tanarnak kivantok 25 ev bortont, egy ilyen orszagba, ahol a rendorseg tehetetlen a szervezett bunozessel szemben, sot egyes helyeken a csatlosai a szervezett bunbandaknak !

  • User
    Dátum: 2024. február 9., 23:02
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ha Sztgyn a 2018-2020 as tanévben diáklányokkal fajtalankodott, miért alkalmazta a NMG?! Az Isj nél ki tévedett?! Amikor alkalmaznak hetekig/ hónapokig járatják le az embert, épp székletmintát nem kérnek.

  • User
    Dátum: 2024. február 10., 20:08
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Az ilyen esetekben nem egyetlen hibás van. Még a gyertyatartó is hibás, csak a fény derítője késlekedik. Akik a lehetőség fenntartását tűrték, azokat is elítéltetném. Rögtön kevesebben adnák ilyesmire a fejüket.

  • User
    Dátum: 2024. február 10., 21:54
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A februar 9.,23:42-es-nek. Egyetertek ! Minden egyes politikust, rendort es maffiozot akik reszt vettek es vesznek az ilyen pedofil halozatok kialakitasaban es mukodeseben HALALBUNTETEST erdemelnek ! Es azok a rendorok es politikusok is, akik csatloskent vesznek reszt ebben, nem beszelve azokrol akik hasznaljak is eme halozatok szolgaltatasait! Q.