Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újráznának az RMDSZ háromszéki elöljárói

Újráznának az RMDSZ háromszéki elöljárói Kovászna megye

Újabb mandátumért indulnak a júniusi önkormányzati választásokon az RMDSZ sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és baróti polgármesterei, ugyanakkor Tamás Sándor megyei tanácselnök is folytatná a megkezdett munkát. A jelöltek szerda délben mutatkoztak be a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban megtartott kampányeseményen, Kelemen Hunor szövetségi elnök jelenlétében.

Hirdetés
Hirdetés

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki politikusainak jelenlétében zajló gyűlésen Kelemen Hunor szólalt fel elsőként, felvázolva az idei szuper választási év tétjét és összegezte az elmúlt évek eredményeit. „Háromszék azért van jó helyzetben, mert itt már a 2000-es évek elejétől meghonosodott a politikai stratégiai gondolkodás, és e szerint cselekednek az itteni városokban és községekben. A közigazgatásban is nagyon fontos, hogy összehangoltan történjenek a dolgok, a megyei közigazgatástól, a megyeközponton, a municípiumokon, a városokon keresztül az utolsó kis településig” – fogalmazott.

Fotó: Tuchiluș Alex

Elmondta, volt két kritérium, amitől az RMDSZ nem tágított, egyrészt az erdélyi magyar közösség érdekeinek képviselete, másrészt, hogy a tartásuk ne változzon, bármi történjék körülöttük. „Háromszék ilyen szempontból mindig a legjobban teljesített” – vélekedett a szövetség elnöke, hangot adva azon meggyőződésének, hogy a megyében nincs olyan helység, a legkisebb településtől a megyeközpontig, ahol ne történt volna fejlesztés. „Ez azért fontos, mert a másik feladatunk, hogy Székelyföldet építésük, a közösségünk számára az életfeltételeket jobbá tegyük, és olyan helyzetet teremtsünk, hogy az utánunk jövő nemzedék akarjon itthon, a szülőföldjén élni, akarjon itthon maradni Székelyföldön” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hozzátette, az elmúlt években az összes olyan erdélyi közösség, amelyben kisebb vagy nagyobb arányban magyarok élnek, sokat fejlődött, és ebben Háromszék példát mutatott. „A tartalékaink továbbra is Székelyföldön és az erdélyi nagyvárosokban vannak. Akkor leszünk sikeresek, ha ezeket a tartalékokat tudjuk mozgósítani” – mondta az RMDSZ elnöke, majd sorba vette a háromszéki városok elöljáróinak (Antal Árpád, Bokor Tibor, Gyerő József, Bendek Huszár János) elmúlt években elért eredményeit.

Fotó: Tuchiluș Alex

Felidézte, 2019-ben az RMDSZ a családpolitikát helyezte a nemzetépítés középpontjába, azzal a céllal, hogy javítsanak a demográfiai mutatókon. „Nem lehet ezt 3-4 év alatt megfordítani, évtizedek kellenek, hogy a trend megváltozzon és növekedés induljon el, de ehhez intézmények is kellenek” – hangsúlyozta. Ennek jegyében indították el 2021-ben a bölcsődeprogramot, ugyanakkor az identitás megőrzéséhez szükséges helyszíneket – iskolák, kulturális intézmények – is fejlesztették. „A család és az egyház mellett ezek az intézmények teremtik meg azokat a kereteket, ahol magyarnak lenni jó” – fogalmazott.

Fotó: Tuchiluș Alex

Kelemen Hunor kiemelte, Székelyföld és Erdély számára 2024 sorsdöntő év, amely legalább tíz évre meghatározza a magyar közösség sorsát. „2025-ben lesz egy nagy közigazgatási reform – velünk vagy nélkülünk – amely hosszú évtizedekre meg fogja határozni, hogy Romániában hogyan néznek ki a megyék és a települések” – hangsúlyozta.

Kifejtette, ha a fejlesztési régiókat fogják átnevezni megyéknek, akkor az erdélyi magyar emberek mindenhol a teljes kiszolgáltatottság állapotába kerülnek. „Ha otthon ülünk, nem megyünk szavazni, akkor egy olyan közigazgatási reform fog megszületni, ahol Székelyföld a központi régióba fog kerülni, ami azt jelenti, hogy kisebbségben leszünk, nem fogunk tudni érvényesülni” – fogalmazott a szövetségi elnök. Hozzátette, a helyzet még rosszabb lesz a Partiumban, Közép-Erdélyben, vagy azokon a helyeken, ahol a magyarság most is kisebbségben van, de jelenleg még van képviselete.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hangsúlyozta, ezt a helyzetet mozgósítással lehet elkerülni, céljuk az kell legyen, hogy a magyarok legalább akkora arányban vegyenek részt a választásokon, mint a románok, és az urnákhoz járuló emberek 90 százaléka az RMDSZ-re szavazzon. „Azt gondolom, hogy az önkormányzati választásokon győzni fogunk, lesz 200 polgármesterünk. Remélem, hogy meg tudjuk őrizni a négy megyei önkormányzatot, és Marosvásárhelyt, Szatmárnémetit is” – mondta Kelemen Hunor.

Fontos célként jelölte meg, hogy az európai parlamenti választásokon is elérjék az öt százalékot, véleménye szerint ehhez szavazatokat kell szerezniük a Kárpátokon túlról is. „Az Európai Parlamentben akkor van hangunk, ha ott vannak, a mi kollégáink” – mondta. Hozzátette, az 1,2 millió erdélyi magyar nem maradhat képviselet nélkül, miközben vannak országok (például Málta), amelyek kisebb lakossággal több képviselőt küldenek Brüsszelbe.

Fotó: Tuchiluș Alex

„Elégedetlenek vagyunk rengeteg döntéssel, ezeket meg kell változtatni. A Kárpát-medencei magyar érdeket akkor tudjuk érvényesíteni, ha többen vagyunk ott azok, akiknek ez fontos. Az a két ember is nagyon sokat tud tenni, akiket elküldünk Brüsszelbe” – fogalmazott Kelemen. Hozzátette, igaz, hogy az erdélyi magyar emberek euroszkeptikusak, de ez nem jelent unió-ellenességet. „Sokan mondjak, hogy kiábrándultak az Európai Unióból, de nekünk változtatni kell a dolgokon. Ha hátat fordítunk sértődötten, attól semmi sem fog változni” – jelentette ki.

„Feladatunk olyan Székelyföldet teremteni, úgy építeni Erdélyt, hogy az én gyerekeim, majd az unokáim is akarjanak itt maradni. Én és a háromszéki kollégák is ezért fogunk dolgozni” – jelentette ki. Hangsúlyozta, ha a megye, a megyeközpont és a megye városai jól teljesítenek, akkor maguk után tudják húzni a vidéket is, és fontos, hogy legyen élet és jövő minden egyes településen és közösségben.

Fotó: Tuchiluș Alex

A kampányesemény folytatásában az RMDSZ városi polgármester-jelöltjei mutatkoztak be: Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád, Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, Kovásznán Gyerő József, Baróton Benedek Huszár János indul újabb mandátumért. Végül Tamás Sándor is bejelentette, ismét megpályázza Kovászna Megye Tanácsának elnöki tisztségét.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 13., 19:41
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Sepsiszentgyorgy a bajnok… legalacsonyabb eletszinvonal, atlag alatti berek, draga parkolas, elhanyagolt vallalkozok… folytassuk a sort a legujabb beketrecezett biciklipalyaval (unikatum egesz Europaban), bebetonozott fakkal, Bodok hotellel aminek minden evben uj rendeltetese van, vagy a dohanygyarral ami a baratok altal szervezett fesztivalok helyszine lett… Koszonjuk Arpad!

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 7:04
    ÉRTÉKELÉS: 19

    „Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.” Ez az udemeré.

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 8:13
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Jolvan Kezdinek meszeltek ez tutti! Adossag es a kamat megol! Na meg a jo polgi! Elore a fenyes sehova nem vezeto rmdsz uton!:)

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 8:07
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Benedek Huszar Janos elfelejtette amikor fuggetlenkent indult miket mondogatott az RMDSZ rol??? Szegyelnek most ott fesziteni a podiumon! Hat at is allt az oldalukra,matradjon a haterbe ne mind elol feszuljon mint Sz….s Pista!

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 3

    nincs olyan település, amely az RMDSZ-es polgármester irányítása alatt ne fejlődött volna.- … azért akad pl. Kőröspatak , Üdv. Roy

    • User
      Dátum: 2024. március 14., 11:45
      ÉRTÉKELÉS: 15

      Hat Kezdi megis mit fejlodott az rmdsz tobb mint 30 eves hatalma alatt 8 gyarbol kb megvan meg 2 de azok is mar az utolsokat rugjak, a varos ugy el van adositva a kolcsonokkel hogy meg az ukunokaink is fogjak fizetni a sok kolcsont , az egesz kanta sor es meg sok mas resz ugy nez ki mintha megbombaztak volna, a fiataloknak SEMMI megelhetesi lehetoseg mehetnek nyugatra penzt keresni es meg sorolhatnam, ha valaki ezt ugy eli meg , hogy mekkorat fejlodott Kezdivasarhely az nagyon el van tevedve !!!

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 10:27
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Nincs miért dühöngeni, itt nem a politikusok a hibásak. Szavazatok nélkül nem lesz senki polgármester, megyefőnök, tanácsos. Aki el megy szavazni 90 százaléka az RMDSZ -re szavaz. Aki nem megy, gondolja, hogy ezzel bosszút áll és nem szavaz meg esetleg egy mást, vagy egy függetlent. Ez nem alternatíva, ez egy nagyfokú politikai tudatlanság. Úgy, hogy csend legyen!

    • User
      Dátum: 2024. március 15., 7:36
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Ha fuggetlenkent megnyerik a valasztas egy fel even belul az RMDSZ szineiben ragyog! Betorik a Bajuszek ,s tudjuk azt is hogyan es miert!

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 11:57
    ÉRTÉKELÉS: 31

    Köszönjük , de nagyon elegünk van már ebből a négyévenkénti sematikus beszámolókból, Unalmasak és tárgytalanok. Nem lehet már a szavazókat az orruknál fogva vezetni mert pozitív változást az élet szemernyi területén sem érezzük. Nem élünk jobban , a románok részéről dúl a sovinizmus , a jövőnk kilátástalan. EU-s képviselőink semmi érdemlegest nem tudnak felmutatni amit nemzetünk érdekében tettek volna , a hazaiak szintén. Ugyanazokkal a bólogató Jánosokkal vetették körbe magukat mint eddig , sőt, újabban már a családhoz közel állókat (pl. a szentgyörgyi alpogármester). Szóval elegünk van. Veletek vagy nélkületek teljesen mindegy.Szomorú de ez a 34 éves munkatok savanyú gyümolcse.Váltásra lett volna szükség. Ti már hiteltelenek vagyok!!!!

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 12:21
    ÉRTÉKELÉS: 36

    Megint az ilyesztgetes, hogy ha majd ok nem lesznek, akkor olyan regioba kerulunk, ahol kissebbsegbe leszunk, bla,bla, bla…. . Es ha majd ti tovabb is itt lesztek, akkor megy a lopas tovabb, es majd ismet adjatok az olyan minisztereket mint Cseke Attila, aki a korhazakra lakatot tett, vagy mint Tanczos Barna, aki termeszetvedelmi miniszter letere a vadaszoknak es az erdoirtoknak lobbizott es mai napig is ezt teszi, es a sort meg sorolhatnam. Ti nem ertitek meg, hogy a magyarok nem kernek tobbe beloletek. KESZ !!! ELEGUNK VAN BELOLETEK !!! Vagy jon egy masik part, mely tiszta lelku magyarokbol alakul meg (amit nagyon ketlek ), akik valoban tenni akarnak valami jot a szekelysegert, vagy tobbe senki nem fog ratok szavazni, kiveve a se..nyaloitokat ! Es azt sem feledjuk, amit a „covid” ideje alatt tettetek a szekelyseggel ! A holtak nem beszelnek, de az elok soha nem felednek !!!

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 12:58
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Ezek a politikusok csufabbak ceucescunal, azt hiszik eletuk vegeig megilletti oket a barsonyszek””” Semmi szegyenerzet nelkul, Kar a valasztasokra elkoltott penzert,, senkit meg kozel se engednek ,ugy, hogy nem erdemes valasztani menni”””””’

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 13:52
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Szepen fejlodik Kezdi:lassan meg a ninimal beres munkahelyek is megszunnek!A part barat cegek kedveert megfolvesz a varos 10-20 millio lejes hitelt de ez nem jelent uj munkahelyeket .Ilyen keves uj munka hely Erdely szerte nem jott letre mint Kezdin.Koszonjuk udmr.

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 13:12
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Jól be tokosodtatok az biztos. Úgy látszik benneteket az Isten is ,,főnöknek” teremtett . Hát ez azért már több a soknál . Nem gondoljátok ?

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 20:29
    ÉRTÉKELÉS: 4

    BHJ , a független. Barót sose volt RMDSZ párti. Maga alatt most elvágta a fát. Esküszöm sajnálom, hogy mennyit kell hazudjon, lódítson. Nehez lehet a tükrének lenni. Függetlenből Vörösposztós, a városon semmi változás, de azt is eladni, a felesége inkompetens, de azt is emelni, csinálni helyette. Szóval ne szidjatok szegényt. Van elege.

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 20:46
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mèg hogy Barót fejlődött ,hàt meddig tudtok mèg hazudozni? Azt se tudta béfejezni a szavaló huszár amit elődei elkezdtek! Hunor bà vagy àtvernek vagy te versz àt mindenkit! Amikor a huszár függetlenként szidott ócsàrólt emelt fővel hol voltál? …. Ès igen csak így ,,tegezve” mert aki hazudozó az semmijen tiszteletet nem èrdemel !!! Semmit nem tettetek Erdővidèkèrt ,most akartok nyegni vàlasztàsok előtt aval a koszos 1-2 kilométer megbarmólt utszakasszal ,amit tèlviz idején feltörettetek ,hogy legyen kampányra szemkiszuràsnak! Süllyesztőben veletek ès az egész korrupt bandàtokkal!!!

  • User
    Dátum: 2024. március 14., 20:12
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Hát meg se választotta a baróti választmány BENEDEKET.!!!Felülről diktalnak? Ez a demokrácia. A RMDSZ féle. Tamás Sanyi odatette. Jó egyenes huszargerince van mondhatom Jánoskának is. Pedig hirdeti magáról az egyenesseget, saját maga prófétája. Jól bévásároltunk kisbaconnal. Assszony az iskolat, ő a varost s az iskolat( a kórhaz nem.sikerült, )vezeti.Na, de ebből tanultunk! Egyszer volt kutyavásár es.

  • User
    Dátum: 2024. március 15., 7:29
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Minnek kell a szinpadra a Baroti Zelinszki? Szereplesi vagya lankadatlan,amig szerepel es keszul a szereplesre,jobb volna a varosaban tevekenykedne,kosz,por,sar,nyomorusag az egesz varos!

  • User
    Dátum: 2024. március 15., 7:51
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Most hogy bevagytok biztositva ennyi mandatum utan jaro specialis nyugdijakkal ,mi lenne hogy ha PRO BONO ”dolgoznatok”ejjel nappal a nepert!

  • User
    Dátum: 2024. március 15., 7:09
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ha Kezdin is kerulne egy Salamom Balazs szeru, akkor Tibor szedhetne a satorfajat. De ilyen balazsattilakkal nem lehet nyerni.

  • User
    Dátum: 2024. március 15., 13:37
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Remélem innen megtudják, hogy a közösség mennyire oda és vissza van önöktől, még csak hallomásból is. Vajon mi lesz a látásnál?

  • User
    Dátum: 2024. március 15., 13:14
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A szavazó urnákhoz nem járulók nagyon tévednek, ha abba reménykednek, hogy valakin, vagy valakiken bosszút állnak. Van egy választási trükk ami a kitöltetlen szavazólapok megtartásával kapcsolatos. A nyíltan nem szavazók ezeknek a kezére játszó árulók. Azzal ne hencegjenek, hogy a várt vesztesre nem szavaztak. Sőt ezzel az eljárással olyanok is kapnak szavazatot, akik máskülönben soha egy keresztet se kaptak volna. Menjenek el és szavazzanak annak a veszteségére vagy érvényére akit éppen nem akarnak, de ne hagyjanak üres szavazói lapot, estére.

  • User
    Dátum: 2024. március 15., 14:34
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Elegük van az embereknek belőletek ! Sajnos nincs más lehetőség ,csak erre a handabandára kell szavazzunk !

  • User
    Dátum: 2024. március 16., 9:18
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Kezdin se volt senki megkerdezve. Ideje volna az elovalasztasokay visszahozni. Dontson a nep, h ki legyen a jelolt. Ne fentrol mondjak meg.

  • User
    Dátum: 2024. március 16., 12:15
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Szavazol nem szavazol majd az AI es a ”kekszemu fiuk” eldontik HA nekuk megeri az nyer aki kell hogy nyerjen.

  • User
    Dátum: 2024. március 17., 11:39
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Az valóban egy nagy probléma, hogy az RMDSZ nem egy alulról építkező szervezet, hanem kvázi egy felülről vezérelt képviseleti szerv. A nagyfokú kiábrándulás okai főképp ebben keresendők. Egy kis közösségben nagyon zavaró, hogy van egy központi akarat, azt meglovagolja (akár a saját akarata szerint) egy helyi kis csoport es/vagy személy és mindenki más ki van utálva, zárva a közügyektől. Ha hőbörög ellehetetlenítik, le árulozzak. A közösség opportunista része: intézményvezetők, lelkészek, igazgatók, művelődés szervezők, a sajtó képviselői beállnak melléjük, ki fanyalogva, ki csontig nyalva, mert kell a megélhetés.
    De ez akkor sem demokratikus. Számos RMDSZ- es vezető szűk körben beismeri ezt, és azt is hozzáteszi , hogy ebben az a szép hogy nincs ellenszere.
    Ez a romániai ER: együttműködési rendszer. De nem a néppel. Ez a szervezet nem képviseli a romániai magyarságot, csak mímeli azt és közben a vezetők és a csatlósaik jól élnek.
    A nép egyetlen lehetősége a szavazás, és tűrés.