Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új emberek a porondon

Új emberek a porondon Kovászna megye

Azon túl, hogy megoldja az emberek mindennapi gondjait, egy polgármesternek képesnek kell lennie az együttműködésre, mert egyedül elveszett – jelentette ki Tamás Sándor. A Kovászna Megyei tanács elnöke tegnap a Sepsiszentgyörgyi RMDSZ udvarán tartott sajtóértekezleten mutatta be a szervezet öt új polgármesterjelöltjét: Ilyés Botond Jánost (Gelence), Józsa Gézát (Hidvég), Lukács Attilát (Ozsdola), Kiss Gusztávot (Zágon) és Imets Lajost (Vargyas).

A megyetanácselnök elmondta: minden olyan háromszéki helységben állítottak jelöltet, ahol a magyar ajkú lakosság számaránya meghaladja az 5 százalékot, ez összesen 40 települést jelent a 45-ből. Hozzátette: megpróbáltak megegyezni az Erdélyi Magyar Szövetséggel, hogy legalább a „kockázatos” helyeken, például Bölönben vagy Hidvégen közös jelöltet támogassanak, de „nem találtak meghallgatásra” (amúgy – felmérésük szerint – mindkét helyen az RMDSZ jelöltje lett volna népszerűbb).

Hirdetés
Hirdetés

Imets Lajos villamosmérnök 2012–2016 között Vargyas alpolgármestere volt, 2016-ban (az RMDSZ támogatásával) függetlenként polgármesternek indult, de néhány szavazattal vesztett.

– Vargyason a legfontosabb a vízhálózat kibővítése. Meg kell szüntetni az illegális táborozást a Vargyas-völgyében, a tanács 2,7 hektáros területén bevételt generáló, uniós szintű tábort kell létrehozni. Nálunk van a megye legel-hanyagoltabb óvodája, tönkrement a sportcsarnok, dzsungel van az egykor szép parkunkban – vázolta a helyzetet Imets.

Kiss Gusztáv 2007-től agrárreferensként dolgozik a zágoni tanácsban, tavaly ötszáz mezőgazdasági parcella telekkönyvezését irányította (idén ezer van tervben), ennek folytatását tekinti fő feladatának. Be szeretné fejezni az ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítését, rendbe hozná a mezei és erdei utakat, figyelmet fordítana a középületek karbantartására.

– Munkahely kell a fiataloknak, hogy itthon dolgozzanak, ne külföldön legyenek mások szolgái – fogalmazta meg a polgármesterjelölt.

Lukács Attila erdész, méhész azt mondja: járdát kell építeni Ozsdolán, mert megsokszorozódott a forgalom a Moldva felé vezető úton, vizet és csatornát kell vinni Hilibbe is. Be kell fejezni a tájházat, fel kell újítani a központot, és véget kell vetni annak a „belső széthúzásnak”, ami oda vezetett, hogy a falu elveszítheti közbirtokossági erdeit.

Józsa Géza szárazajtai születésű, de ötven éve Hidvégen él, „oda-vissza” ismeri a községet, kilencven óta tagja az RMDSZ-nek és a helyi tanácsnak is, most azért indul, mert a jelenlegi polgármester „átment a szövetséghez”. Azt mondja: mindig megpróbálta összetartani a magyarságot, továbbra is ezt tekinti legfontosabb feladatának.

Ilyés Botond, Gelence, „a legnagyobb magyar lélekszámú háromszéki község” jelenlegi alpolgármestere azt mondja: megtanulta, hogy a polgármesterség „nem szólókarrier”, hanem csapatmunka. Rámutatott: több mint hatszáz gyerek tanul a község intézményeiben, így nem céltalan az a törekvésük, hogy 2030-ra Gelence legyen „a legélhetőbb felsőháromszéki település”, ahol ha egy fiatal vállalkozni akar, ehhez minden lehetősége meglegyen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 1., 9:38
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Tehat Tamas Sandor megyei tanacs elnok szerint akad sok tennivalo azokban a kozosegekben ahol nem RMDSZ-es polgarmester volt. Ez igy is van mivel ha nem RMDSZ-es a polgarmester abba az eltelt 4 evben nem is lat a Megyei Tancstol sok penszt fejlesztesekre az a kozosseg.Roszabb mint a komunizmusban. A penzelosztas nem a parthozvalo tartozas fuggvenyeben kellene elosztani hanem a kozosseg fuggvenyeben.Ugyanaz a banda bitorolja az RMDSZ-t mar lassan 30 eve – Marko Bela is mar az oregseg miatt mondott le mert meg most is ott volna ha fiatalabb lenne.
    Az idei valasztasok alkalmaval nem tema a Szekelyfold – tabla amit Kokosnel akartak minden valasztas elott felalitani – ok is rauntak mar ugyanazzal eloalni minden negyedik evbe.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 1., 11:39
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Jó lenne Tamás úr helyet is már egy új ember, olyan aki ha nem is ért mindenhez mint Tamás de legalább friss lendületet vinne a megyei tanács életébe