Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tűz martaléka lett a nehéz sorsú vargyasi fiúk háza

Tűz martaléka lett a nehéz sorsú vargyasi fiúk háza Kovászna megye

Újabb súlyos megpróbáltatást tartogatott az élet az eddig is sok nehézséggel küszködő 23 éves erdővidéki fiatalembernek, Vásárhelyi Jób Barnának, akit tavaly ismerhettek meg a sepsiszentgyörgyi TEDx rendezvényen résztvevők. Az árva testvérek Vargyas-szorosban levő háza, ahol Barna 17 éves, általa iskoláztatott öccsével lakott, húsvét előtt porig égett. A fiatalok a közösség segítségére számítanak.

Hirdetés
Hirdetés

„Kedves barátaim! Súlyos helyzetben fordulok hozzátok, hogy segítségeteket kérjem. Nemrégiben hatalmas tragédia ért minket: a családi házunk, ahol születtem és eddig életemet éltem, a tűz martalékává vált. Mindenünk odaveszett, amiért eddig keményen dolgoztunk és ami jelentette az otthonunkat. (…) Az anyagi veszteség és az újrakezdés nehézségei áthidalhatatlanok egyedül, így minden egyes segítség sokat jelent számunkra. Kérlek benneteket, álljatok mellénk ebben a megpróbáltatásban, és segítsetek újra felállnunk a lábunkra.” – írta Vásárhelyi Jób Barna két napja a világhálón.

A tűzeset oka vélhetően gyújtogatás, hiszen azt megelőzően két napja nem tartózkodott senki otthon. Az általuk tartott lovak szerencsére megmaradtak, mert szabadon voltak engedve.

Fotó: Vásárhelyi Jób Barna/Facebook

A fiatalember szívszorító történetét a tavalyi novemberi sepsiszentgyörgyi TEDx előadássorozat alkalmával ismerhette meg a tágabb nagyközönség. Keresetlen szavakkal, őszintén előadott élettörténetét visszafojtott lélegzettel hallgatta a teremben levők: Barna ugyanis a Vargyas és Homoródalmás közötti tanyán rengeteg nem gyermeknek való élményben részesült, miután kétéves korában édesanyja gyomorrákban elhunyt, majd a dolgos, de iszákos és erőszakos apa mostohát hozott a házhoz. A két fiúnak gyermekként is rengeteget kellett dolgoznia a ház mellett, iskolába sem járhattak annak rendje és módja szerint, az apa hideg és erőszakos természete miatt is sokat szenvedtek.

Barna egy adott pillanatban a medvével is közelharcba keveredett, de túlélte, majd tizenhat évesen mezítláb és szinte meztelenül kellett elmenekülnie otthonról, mert apja részegen meg akarta ölni. Életét innen építgette, dolgozott külföldön, hazatért, beiratkozott esti iskolába, édesapjával is kibékült a halála előtti hónapokban. Abban a házban lakott, ahol felnőtt, állatokat tartott, gyermektáborokat szervezett. Öccsének ő a gyámja, taníttatja, ha minden jól megy, állatorvos lesz belőle. Barna jelenleg veszélyes fák vágásával foglalkozik, a szentegyházi hegyimentő-csapatnak is tagja és hálás sorsának jobbra fordulásáért. Most pedig szintén hálával és köszönettel fogadja el, ha valaki segít neki házukat újjáépíteni.

Fotó: Vásárhelyi Jób Barna/Facebook

Ágoston Annamária erdővidéki vállalkozó régóta segíti a fiúkat. Tőle tudjuk, hogy a fiatalok kaptak egy konténert, ahol meghúzódhatnak. Sokan siettek a fiatalok segítségére, már első nap közösségi összefogással sikerül a romokat eltakarítani.

Adományokat a következő bankszámlára lehet utalni: RO85 RNCB 0125 1715 4172 0001, Vasarhelyi Job Barna , a fizetés céljánál fel kell tüntetni: DONAȚIE. Ha valaki Revoluton szeretne utalni, a kód 0756868569. Itt is fel kell tüntetni: DONAȚIE. Az Életmentő Kupakok Egyesület is támogatni szeretné a fiatalokat, az ő számláikon is fogadják az adományokat: ASOCIATIA L.A.B.ELETMENTO KUPAKOK Swift-kód:RNCBROBU, IBAN: RO71RNCB0124153488200001 (Lej); RO17RNCB0124153488200003(euró). Ha valaki készpénzzel szeretné támogatni a károsultakat, azt egyenesen az érintetteknek vagy Ágoston Annamáriának (tel: 0740132320) is át lehet adni.

Fotó: Vásárhelyi Jób Barna/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. április 3., 8:56
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Remélem a rend őrei tisztességesen fognak eljárni s ha gyujtogatás volt kiderítik a tettest. Sajnos sok irigy ember van de remélem az ilyen ő maga fog így járni, de neki ne legyen szerencséje hogy nem tartózkodik a házba…

  • User
    Dátum: 2024. április 3., 17:17
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nagyon sajnálom, hogy olyan messzire lakunk! Mi költözés miatt rengeteg szekrényt, nagy kanapét, fotelt, perzsaszőnyeget és még sok mindent tudnánk adni segítség képpen! Pécsen lakunk ha esetleg valaki erre járna teherautóval elvihetné! további érdeklődést a FB. messengeren elérhet

  • User
    Dátum: 2024. április 4., 10:31
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A rendorseg nem fogja eszt kideriteni – es ki se fog derulni soha hogy ki volt a tetes.A rendorseg kamera altal felvet tolvajt nem kepes azonositani, nem hogy egy telepulestol nagyon tavol eso tanyat felgyujto szemelyt elkapjon.
    Tehat rendorseg egyenlo 0 (zero)

    • User
      Dátum: 2024. április 6., 7:54
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Ha tényleg valaki ilyen szívtelen, hogy ezt tette, az nem érdemli meg hogy ezen a földön éljen,.
      Nem, nem itt ahol úgy ismerem a Székelyföldi ember igaz ember.
      Nagyon fáj a lelkem.
      Barnit akit ismerek, nem kaphat több rosszat,! Csupa szív fiatalember!