Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Hat év börtön

Az Arad megyei bíróság hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kovászna megyei F. L. L.-t, aki ellen emberrablás és gyilkossági kísérlet a vád, amelyeket tavaly követett el. Ezen felül a férfi 30.000 lejt meghaladó kártérítést is köteles fizetni az áldozatoknak. Tavaly február 4-én a 33 éves férfi, aki egy esztenán volt alkalmazásban, elrabolta a munkaadója 17 éves lányát az Arad megyei Battucán (1910 és 1919 között Bátyafalva). A rendőrség éjfél körül kapta a riasztást, és három órával később a hatóságok beavatkozásának köszönhetően meg is találták a lányt, a helyszíntől mintegy 7 kilométerre. Az áldozat elmondása szerint F. L. L. előző este 22 óra körül, akarata ellenére kényszerítette távozásra, de őt nem bántotta, a lány anyját viszont súlyosan bántalmazta. A két bűncselekmény – emberrablás és gyilkossági kísérlet – miatt kirótt büntetések összevonva 6 év letöltendőre rúgnak.

Perel a volt elöljáró

Perbe fogta a zágonbárkányi polgármesteri hivatalt Gheorghe Marin, aki nemrég még maga vezette az intézményt polgármesterként. Azt követeli, hogy fizessék ki a letöltetlen pihenési szabadságát hivatali szolgálatának utolsó négy évére, legalább 90%-ban. A jelenleg hivatalban levő polgármester, Nicolae Pastor az ügy kapcsán azt nyilatkozta: a volt elöljáró mandátuma utolsó 18 hónapjának letöltetlen pihenési szabadságára már kapott 15.000 lej kompenzációt. A periratot március 8-án iktatták a Kovászna megyei bíróságon, az első tárgyalást május 5-ére tűzték ki. Gheorghe Marin 1990 és 2020 között volt Zágonbárkány polgármestere, a két évvel ezelőtti választásokon helyi tanácsosi tisztsége volt, 2021-ben lemondott erről a pozícióról.

Még egy hétig lehet szavazni

Az egykori dohánygyár jövője nagymértékben foglalkoztatja a sepsiszentgyörgyi közösséget. Ezt mutatja a www.sepsitabak.ro oldalon indított online felmérés, amelynek célja feltérképezni a műemlék épületegyüttes jövőjéhez kapcsolódó lakossági igényeket, eddig több mint 10 500 szavazatot gyűjtött közel 2000 felhasználótól. A szavazás április 21-ig tart.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük