Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összefogott a közösség: újraépül a háromgyermekes család háza

Összefogott a közösség: újraépül a háromgyermekes család háza Kovászna megye

Szerencsétlenség következtében vált a lángok martalékává hónap elején egy illyefalvi lakóház, amely egy háromgyermekes házaspárnak nyújtott addig biztonságos otthont. A tűzvész óta az önkormányzat és a faluközösség összefogásával elkezdődtek az új ház építési munkálatai, a nehéz sorsú családnak azonban továbbra is minden támogatás jól jön.

Hirdetés
Hirdetés

Március 8-án déli órákban ütött ki tűz az illyefalvi Nyilas család házában, amelynek következtében az épület csakhamar porig égett, az istállóban tartózkodó lóval és csikóval együtt. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a tűzben a szülők legkisebb, hároméves gyereke szerzett könnyebb sérüléseket, más azonban nem sebesült meg. A tűzoltók négy órán keresztül oltották a lángokat, az otthonból azonban semmi nem maradt.

A tűzkárosultak ideiglegenesen a rokonsághoz költöztek be, együtt a három gyermekkel, akik közül a legfiatalabb három, a legidősebb nyolc éves. A tragédiát követően az illyefalvi önkormányzat a református egyházzal közösen gyűjtést indított, a környékbeli vállalkozók, községbeli támogatók és a helyi tanács erejéből csakhamar neki is láttak az udvar kitakarításának, az új ház építésének. Kuti Katalin, a Segítő Angyal Alapítvány elnöke az első pillanattól felkarolta a családot, adománygyűjtést szervezett, ennek köszönhetően sikerült ruhával, élelmiszercsomaggal támogatni a szülőket és gyerekeket, valamint pénzt is gyűjtöttek.

Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság/Facebook

Fodor Imre, Illyefalva polgármestere kérdésünkre elmondta, hogy szerencsétlenséget követően a községbeliek rendkívül pozitívan reagáltak, „érezték és értették” a helyzet súlyosságát és példásan fogtak össze a nehéz sorba jutott társaikért. Visszaemlékezett, hogy röviddel a tűz után az önkormányzat közzétett egy adománygyűjtő felhívást, ugyanakkor hamarosan neki láttak olyan vállalkozók keresésének, akik elszánnák magukat a ház újjáépítési munkálatainak, valamint a hozzá való anyagok összegyűjtésében is felelősséget vállalnának. Így került tégla, faanyag, vas és beton, amelyekkel hozzáláttak az új alap kiöntéséhez.

Az elöljáró hozzátette, hogy különleges személyekről van szó, hiszen az anya gyermekotthonban nevelkedett, a saját családjával ápolt kötelék viszont kivételesen erős, a három kicsit pedig mindkét szülő szorgos munka mellett neveli, szeretetben. Fodor Imre szerint ebben a szerencsétlen helyzetben a közösség dicséretesen helyt állt, polgármesterként pedig megteszi a tőle telhetőt, hogy segítsen a bajbajutottakon. A támogatók között nem csak illyefalvi, hanem aldobolyi és sepsiszentkirályi adakozók is bőven akadtak.

A károsultak számára mindenfajta segítség jól jön: élelmiszernek és ruhaneműnek is örülnek, emellett az építkezéshez szükséges anyagok is jól jönnek vállalkozó szellemű önkéntesekkel együtt. Kuti Katalin kéri a közösséget, hogy ne engedjék el a család kezét, hiszen hosszú út áll előttük addig, amíg újra biztos tető kerül a fejük fölé. Adományt utalni Segítő Angyal Egyesület  számlaszámain lehet: O33BTRLEURCRT0672853601, RO83BTRLRONCRT0672853601. További információkért az egyesület elnökéhez lehet fordulni a 0723351712-es telefonszámon.

Fotó: Illyefalva község Facebook-oldala:

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 31., 12:26
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Értem én, hogy szegények meg aluliskolázottak és nem védekezve becsúszik egy gyerek és nem vetetik el, mert Isten gyermeke meg hasonlók. De könyörgöm minek kell akkor a szegénységben még több puyát csinálni? Ez meg ördögi kör mert az ilyenek gyerekei is ugyan ezt csinálják majd mert otthonról ez a beléjük nevelt kép.

  • User
    Dátum: 2024. március 31., 12:36
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Másik cikkben meg arra kérik, hogy a kódulást ne támogassuk azzal, hogy adunk a kéregetőknek. Ha valaki nem tudja ellátni saját magát sem akkor az minek vállal be felelőtlenül ennyi gyereket? Ezek nevelődtek bele gyermekkortól ezért van ez. Miért nem adja be akkor árvaházba? Legalább ott tisztességesen nőhetnének fel. A szoros kapcsolatot fent tudnák tartani ahogy az anyukánál is bevált. De az se megoldás, hogy más felnőtt aki egy gyereket se tud bevállalni mert jelenleg szűkös az anyagi keret, az kelljen eltartsa nekik.

  • User
    Dátum: 2024. március 31., 12:22
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A gyerekek is azzal játszanak ami otthon kerül az asztalon, jelen esetben sörösüveg, cigi és gyújtó. Ha a szülők nem lennének ezekre ráfüggve akkor ez nem történik meg. A gyerekeket sajnálom, az ilyesmit anyagilag akkor támogatnám ha más felelősségteljes szülők nevelnék a kicsiket amit megérdemelnének. De addig nem tudnék adakozni nyugodt lélekkel.

  • User
    Dátum: 2024. március 31., 12:12
    ÉRTÉKELÉS: 2

    milyen szulok akinel szivarra es szeszre telik es kolt eloszor es utana csak a gyerekeinek meg majd osszekodulja a betevot? csak az uj hazat majd fel ne gyujtsak az egve felejtett szivarcsikkel