Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Okos utat építenek Kézdiszentlélek és Lemhény között

Okos utat építenek Kézdiszentlélek és Lemhény között Kovászna megye

Háromszék első okos és egyben zöld útszakaszát alakítják ki a közeljövőben a Kézdiszentléleket Lemhénnyel összekötő, 114-es számú megyei út mentén. A beruházás kerékpársáv kialakítását, elektromosautó-töltők felszerelését és a közlekedésbiztonság növelését szolgáló eszközök beépítését foglalja magába.

Hirdetés
Hirdetés

Jakab István Barna, Kovászna Megyei Tanácsának alelnöke közölte, elkészült a modernizáláshoz szükséges műszaki terv, amelynek értelmében az út mellett kerékpársávot alakítanak ki, három töltőállomást hoznak létre az elektromos meghajtású járművek számára, a gyalogátkelők intelligens megoldásokkal lesznek ellátva, akárcsak a közvilágítás, ugyanakkor a forgalom intenzitásának és az autók súlyának mérésére szolgáló mérőállomást is felszerelnek. A mintegy 30 millió euróra becsült beruházást európai uniós finanszírozásból valósítanák meg – tette hozzá.

A 19 kilométer hosszúságú útszakasz az ún. Szentföld nyolc települését köti össze, Kézdiszentlélekről indulva érinti Kézdiszentkeresztet, Bélafalvát, Kurtapatakot, Esztelneket, Csomortánt, Kézdialmást, míg végül Lemhényben becsatlakozik a 11-es országútba.

Kovászna Megye Tanácsa a környék turisztikai potenciálja miatt döntött az út korszerűsítése mellett, ugyanakkor az is szempont volt, hogy folytonos bicikliúttal kössék össze Kézdiszék településeit. A Kézdiszentlélek és Lemhény között kialakítandó kerékpársáv csatlakozik majd az Ozsdola felé vezető községi úthoz, ahonnan tovább lehet kerekezni Gelence, majd Szentkatolna irányába. Innen egy újabb kerékpárút visz majd Kézdivásárhelyre, a céhes városból pedig vissza Kézdiszentlélekre.

Az így létrejövő 30 kilométeres körön belül 15 település található, olyan látványosságokkal, mint a Perkő, az esztelneki ferences kolostor, vagy a gelencei műemléktemplom, így a kerékpáros útvonal kialakításának a vidék turizmusára is pozitív hatása lehet – érvelt a projekt 2022 novemberi bejelentésekor Tamás Sándor megyei tanácselnök.

Képünk illusztráció.

Fotó: Haáz Vince

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. február 26., 12:19
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Sokkal hasznosabb lenne ha a 30 MILLIO EURO-bol olyan befektetoknek adnanak adokedvezmenyt amelyek tobb ezer embernek munkat es jo fizetest biztosittananak, mert az ilyen okos utaknak semmi teteje , lasd Kezdin ahol a biciklisek az uttesten bicajoznak mindeggy , hogy az uttal parhuzamosan ott van a bicikli ut ! (tisztelet a kiveteleknek csak sajnos abbol nagyon keves van)

  • User
    Dátum: 2024. február 26., 13:21
    ÉRTÉKELÉS: 12

    „kozeljovoben,euros finanszirozasbol valositanak meg”tehat lehet 5-10-20 30-ev mulva de ha nem lesz unios penz[kell a haborura]akkor csak szavazas elotti humbuk.Az idaig megigert helysegek kozotti biciklisavokbol se lett semmi.Kezdi- Kovaszna,Kezdi- Torja,Kezdi -Szentlelek,stb…

  • User
    Dátum: 2024. február 26., 16:17
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Még a meglevőket sem tudják karbantartani. Majmolják a nyugatot, a számlát majd benyújtják a népnek. Az iskolás gyerekeket kifl-tej nélkül hagyták, de amúgy minden egyéb kezd ,,okos” lenni az elöljárók kivételével.

  • User
    Dátum: 2024. február 26., 19:51
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Mi lenne ha okos rendőrököt hoznának,akik hallottak a bűnmegelőzésről nem csak büntetések kitöltéséről?amugy a környezetnek szüksege van a co2 re s amíg teherhajók szelik az oceánokat az elekrtomos autó annyit szamít mint f@sz előtt a szőr!

  • User
    Dátum: 2024. február 26., 20:24
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Addig a Kézdivásárhely-Kézdiszentlélek utvonalon elutnek pár biciklizot! Mocskos gazemberek meddig megy ez így? Fel kellene logassanak az egésszeteket!

  • User
    Dátum: 2024. február 27., 0:41
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hagyjuk már,okos út kell a hülye sofőrnek. Na, jó emberek,ez és az ilyen ígért utak fognak ügyesen a csordába vezetni,így választások előtt.
    Hol és minek és kinek kell az okos út,mikor a város között,forgalmas gyalog átkelő helyen nem tudnak egy fekvő rendőrt rakni és normálisan kivilágitani azt?
    Ígérjük, csináljuk stb stb.

  • User
    Dátum: 2024. február 27., 8:08
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Miert ne letesitetek eprest sparga szölö ültetvenyt ha mar tonkre tetetek mindent a kornyek Nagy resze kulfoldre szorult menni nem turizmusbol el ! Vagy ez is nektek lesz jo mint a Kézdi tejfeldolgozo a gazdakra mar nincs szukseg ?hoztok kulfoldrol tejet A huje nep meg az hiszuk Hogy a Kezdi termeknek ton van valami koze kezdihez hà csak a nev!

  • User
    Dátum: 2024. február 27., 9:20
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Egyszer a rendes utakat kellene modernizálni, rendben tartani. De persze ha hülyeségre adnak pénzt akkor azt hülyeségre kell elkölteni. Idióták vezetik a világot, ennek isszuk a levét mindnyájan.

  • User
    Dátum: 2024. február 28., 0:01
    ÉRTÉKELÉS: 2

    En ugy hallottam ezen az okos utszakaszon a losz@r lesz atalaktva autamatikusan elektromos bioaramma, megallni sem kell majd a Teslakat, hogy feltoltodjenek.

  • User
    Dátum: 2024. február 29., 8:14
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Hihetetlen😂.Okos ut.csak ez hianyzott amugy egyebb minded rendbe van .Paraszt szedites .valsztasok….Regi Romara emlekesztet kell cirkusz s kenyer.. van baj eleg.