Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megmentett épített örökségünk

Megmentett épített örökségünk Kovászna megye

Szentkatolna, Zabola, Dálnok és Bikfalva után újabb nagy sikernek örvendő, kúrialátogatással egybekötött ismeretterjesztő és kapcsolatteremtő rendezvényt szervezett a Háromszéki Kúriák és Kastélyok Egyesülete, ezúttal Alsócsernátonban. A kijelölt udvarházak megtekintése során bebizonyosodott, hogy ezek jó kezekben vannak, jelenlegi gazdáik nem hagyják tönkremenni és elenyészni a múltunkban fontos szerepet betöltő családoknak egykor otthont nyújtó ódon épületeket.

Hirdetés
Hirdetés

Reggeliben a főúthoz közel eső Farkas–Konnáth-kúriában gyülekezett a szervezési okok miatt korlátozott számú, de még így is mintegy százfőnyi résztvevő, akik között örvendetesen sok volt a fiatal. A vendégeket Rákosi Árpád polgármester és gr. Mikes Zsigmond egyesületi elnök köszöntötte.

A részükről elhangzott üdvözlő és tájékoztató beszédek után Dimény-Haszmann Orsolya, a helyi múzeum vezetője tartott tartalmas vetített képes előadást a nagyközség még mindig álló építészeti gyöngyszemeiről. Ennek folyamán többek között megtudhattuk, hogy az 1900-as évek derekán Csernátonban még álló mintegy félszáz udvarházból csupán 11 vészelte át a kommunizmus és azt követő zűrzavaros időszak viszontagságait. Közülük három jelenleg a község vagyonát gyarapítja, és az önkormányzat viseli gondjukat. Ugyanakkor kiderült, hogy Csernáton legrégebbi és legtehetősebb családja a fellelhető okmányok alapján több 500 éves múltra visszavezethető székely primor Damokos család volt, így az sem véletlen, hogy a legtöbb udvarházat ők építették. Ezt követően a muzeológus egyenként ismertette a még álló kúriák és azok építettőinek a történetét, nem feledkezvén meg a jelenlegi rendeltetésük és tulajdonosuk megemlítéséről sem.

A jelenleg elemi iskolaként működő Farkas–Konnáth-kúriából a Bernáld-Bartók-kúriában folytatódott a faluséta. Az 1500-as évek közepéig dokumentálható Bernáld család, valamint a Bartók Csaba és családja otthonául szolgáló, főhomlokzatán római számos napórával ellátott, árkádos tornácú udvarház történetét Bartók Irma tanárnő ismertette. A házigazdák szívélyesen megnyitották otthonuk ajtaját is a látogatók előtt, így megcsodálhattuk az ódon épület, antik bútorokkal berendezett, régi csipkékkel, szőttesekkel és fényképekkel díszített belsejét is.

A következő állomás a Sylvester Lajos író, újságíró, közéleti emberről elnevezett, ugyancsak az önkormányzat tulajdonát képező és könyvtárként működő, 1861-ben épült István–Dániel-kúria volt. Itt Ágoston József kultúrfelelős szép szavakkal, Lukács Mihály katolikus kántor pedig egy csokorra való dallal fogadta az érdeklődőket, akik a boltíves pincében berendezett galériában Gere Judit tanítónő vezetésével megcsodálhatták a csernátoni kézimunkakör gyönyörű munkáit.

Megtekintették továbbá a közelben álló Cseh Ignácz-féle, ma a Csáki Béla által működtetett Enikő Panziónak helyet adó kúriát, majd a Damokos család hathatós anyagi támogatásával a 15. század végén felépült református vártemplomot, melynek történetét Takács Lajos lelkipásztor ismertette a helyszínen. A harmadik, önkormányzati tulajdonban lévő Damokos Dénes-kúria, ahol napjainkban a polgármesteri hivatal működik, majd a Rákossy család birtokában lévő egykori Damokos Mihály-kúria, a Dóczé család tulajdonát képező Damokos János-kúria és a Haszmann családnak otthonául szolgáló Damokos–Cseh-kúria megtekintése után a Haszmann Pál Múzeumnak helyet adó Damokos Gyula-kúriában ért véget a séta, ahol a Damokos család sarja, Damokos Csaba dizájner és Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus foglalta össze az épület, majd az intézményalapítás történetét. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás