Március 15. csak román zászlóval

Körlevélben szólította fel tegnap Kovászna megyei prefektusa a polgármestereket (köztük a színromán Bodza-vidékieket is), hogy a március 15-ei ünnepségre minden magyar zászló mellé tűzzék ki a románt is. Ellenkező esetben, a törvény előírásainak megfelelően, bírságot ró ki rájuk – fenyeget a kormánymegbízott.

Sebastian Cucu az 1994/75-ös számú törvényt idézi, amely szerint „az állami hatóságok más országok zászlóit hivatalos épületekre és közterületre csak hivatalos látogatások alkalmával és csak a román zászlóval együtt tűzhetik ki”. Ugyanakkor idézi a 2001/1157-es kormányrendeletet, amely szerint „rendkívüli események alkalmával” ki kell tűzni a román zászlót, illetve tilos „a romántól eltérő méretű” zászlót használni.

– Az idén is mindent megpróbálnak, hogy megakadályozzák, békében, méltósággal ünnepeljünk március 15-én, azonban előbb-utóbb megtanulják, hogy „az igazságot is meg lehet szokni”, ahogy Tamási Áron mondta. Előbb-utóbb megtanulják a román kormány képviselői is, hogy nem vitathatják el nemzeti szimbólumaink használatát. A 21. század Európai Uniójában élünk, ennek megfelelően kell viselkedni. Harminc év demokrácia után erre a mostani intoleráns magatartásra csak egy jó válaszunk lehet: Március 15-én minél többen vegyünk részt nemzeti ünnepünkön, és hozzuk magunkkal a piros-fehér-zöld zászlót és a székely lobogót. Mert Háromszék nem alkuszik! – reagált a levélre Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke.

A prefektus a tavaly is megbírságolta a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi polgármestert, mert „törvényellenesen” díszítették fel a várost, ám a bíróság alapfokon megsemmisítette a vonatozó rendeletét. A mai ünnepi megemlékezések programját lásd lapunk 6. oldalán.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.