Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszéki kórházak a legrosszabb helyzetben

Háromszéki kórházak a legrosszabb helyzetben Kovászna megye

„Ha nem lesz eredmény, az Országos Egészségbiztosító Pénztár épülete előtt fogunk tüntetni. Ilyenre még nem volt példa, de a hónapokkal ezelőtt azonosított, és még mindig meg nem oldott problémák elfogadhatatlanok. Káosz uralkodik az egészségügyi rendszerben” – fogalmazott dióhéjban tegnapi sajtótájékoztatóján Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezeti szövetség Kovászna megyei elnöke. A szakszervezeti bizalmi kifogásolta, hogy országos viszonylatban a háromszéki kórházak vannak a legrosszabb helyzetben, és véleménye szerint ez semmiképpen nem a kórházigazgatók hibája.

Hirdetés
Hirdetés

Kifejtette, hogy már közel 4 hónapja zajlik a háromszéki kórházigazgatókkal az egyeztetés, dialógus, ám eljött az ideje, hogy a Sanitas is hallassa hangját, hiszen elkeserítő, hogy a tavaly évi, a kórház-finanszírozásokat érintő gondok idén is megismétlődnek.

– A megye négy kórházában már év elejétől, havi rendszerességgel zajlanak az egyeztetések, hol arról tárgyalunk, hogy tudnak-e adni pótlékot, netán kártalanítást, hol a vakációs jegyek kiosztása hozódik elő. Májustól a helyzet látványosan romlott: a megyei sürgősségi kórház több hónapig felfüggesztette az élelmiszerjegyek kiadását, végül Kovászna Megye Tanácsa kellett közbelépjen, és anyagiakkal segítse a számlák, adósságok törlesztését, a kórház működését. A szívkórház év eleje óta „vészjelzővel” működik, nem is beszélek a kézdivásárhelyi, és a baróti intézmények tornyosuló gondjairól. A Sanitas az egészségbiztosító pénztárt vonja felelősségre! Megpróbáljuk kideríteni, hogy milyen alapon történik a finanszírozás, hiszen más megyebeli kórházaknál dolgozó kollegáktól arról értesültünk, hogy náluk minden rendben zajlik – háborgott Neagovici.

Tőle tudtuk meg, hogy számos más megyékben a kórházalkalmazottak már vakációs értékjegyet is kaptak, miközben Háromszéken tavaly is csak járt volna, de nem jutott ez a törvény garantálta plusz.

– Mivel vétettek a háromszéki kórházak alkalmazottai, hogy máshol már két éve sikeresen osztják a vakációs értékjegyeket, ők pedig tavaly is búcsút intettek ezeknek, és az előrejelzések szerint idén sem kapnak. Természetesen elégedetlenek, háborognak az emberek – panaszolta a bizalmi.

Szerinte, ha a biztosítóház továbbra sem törleszti a többleteket, év végére olyan állapotok állhatnak elő, mint sok évvel ezelőtt, amikor a páciensek, a betegek a sarki gyógyszertárból, önköltségükön kellett megvásárolják a kezelésükhöz szükséges gyógyszereket, kötözőszereket. Mindezt Neagovici meglátása szerint tetőzi a személyzethiány is.

– Mi sem értjük, mi történik: tudomásunk van róla, hogy míg a kovásznai szívkórházban egy beteg ellátásáért napi 106 lejt térít a biztosító, addig egy techirghioli reumatikus profilú kórházban – ahol nincs szükség annyi kivizsgálásra, gyógyszerre, mint egy szívkórházban – már napi 220 lejt.

Az egészségbiztosító pénztárt a napokban írásban figyelmeztettük a kialakult helyzetről, és válaszokat várunk. Teljes káosz uralkodik nálunk. Konkrét bérjogokra vonatkozó törvényeink vannak, ezeket be kell taratani – összegzett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 4., 13:30
    ÉRTÉKELÉS: 13

    1,2 milliárd dollárra bezzeg van pénze a román államnak,hogy hadihajók vásárlására költse…normálisak ,kérem ?

  • User
    Dátum: 2019. július 4., 15:30
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Két hónapot kell várják az ingyenes vérvételre mivel hogy dolgozok és biztosítást lehúzzák nincs pénzem a fizetésesre pl a pro vitámnál és ráadásul a zárában dolgozok

  • User
    Dátum: 2019. július 4., 17:03
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Eddig is így volt, amíg a teknőbe nem folyt bele kívülről a víz, a népszerű celeb beszeszko eladta flotta álnéven. Annyira nem igaz, mint a fizetések szinte felének ellopása, a kerti törpe segédlete által. Honnan tudod, hogy a kiürülő Iránt vagy Irakot nem akarják elfoglalni valami bukuresti hugenották.