Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bölön és Vargyas is segített

Bölön és Vargyas is segített Kovászna megye

Kozma Albert bölöni unitárius lelkész nemcsak szavakkal lelkesíti nemzettársait, de szívesen a tettek mezejére is lép. Nemrég Bölönben szervezett gyűjtést a kárpátaljai magyarság számára, és a hétvégén már másodszor indult útnak Kárpátalja felé, hogy segítsen, amivel lehet, a bajba jutott ottani magyaroknak.

Első segélyszállítmányuk során, melyet március elején vittek Kárpátaljára, adományaik egy, a magyar–ukrán határ mentén található magyar étteremhez jutottak, ahol naponta kilencven menekült kap reggelit, ebédet, vacsorát. Az adományok célba juttatásában a Magyar-Turán Alapítvány segített, melynek a tiszteletes is tagja.

Hirdetés
Hirdetés

A tiszteletes érdeklődésünkre elmondta, hogy nem igazak azok a híresztelések, melyek szerint a kárpátaljai magyarságnak nem lenne szüksége adományokra, igenis van, „az üzletek ki vannak ürülve, akkor se tudnák maguknak a napi szükségleteiket beszerezni, ha lenne pénzük” – mondta.

Az ottani magyarság hangulatáról is érdeklődtünk. Legtöbben az ukránok folytonos megalázó viselkedéséről számolnak be, mely a háború kezdete óta sem változott számottevően. „A kialakult helyzetért az ukránok most is a kisebbségeket hibáztatják” – vélekedett. Elmondta, hogy Bugacról egy menekült családot is felszállított Budapestre, akik 2 napja nem ettek, nem ittak, addig tiszta gyalog téve meg az utat Ukrajnából.

Második segélyszállítmányuk összeállításában – mely javarészt tartós élelmiszerekből áll – a bölöniek mellett segített a vargyasi unitárius egyházközség, a vargyasi idősek klubja, az RMDSZ helyi szervezete, a Gondviselés Segélyszervezet helyi fiókja és a vargyasi Unitárius Nőszövetség is.
Kozma tiszteletes azt mondta, ha úgy látják, szükség lesz rá, akkor további segélyszállítmányokat állítanak össze. „Ha a helyszínen látnák és érzékelnék a dolgokat, akkor sokan másképpen vélekednének a segítségről, annak szükségességéről.” – hangoztatta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük