Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az óvintézkedések ellenére is megjelent a koronavírus

Az óvintézkedések ellenére is megjelent a koronavírus Kovászna megye

Annak ellenére, hogy a járvány kitörése óta mindent megtettek, hogy alkalmazottaikat és vásárlóikat megóvják, a sepsiszentgyörgyi Depo vállalat egyik munkatársa COVID19 fertőzésben érintett. A cég vezetősége kiemelte: minden óvintézkedést betartottak, munkatársuk önhibáján kívül fertőződött meg. 

Hirdetés
Hirdetés

A cég a vírus megjelenése óta folyamatosan figyel vásárlóira és munkatársaira egyaránt – mondta Boér Lehel tulajdonos, kiemelve, hogy munkatársuk önhibáján kívül betegedett meg és cég többi dolgozója tünetmentes, illetve nem tudnak más fertőzöttről. Az érintett férfi jelenleg kórházban van. 

A cég az elmúlt időszakban – a vírus megjelenése óta – mindent megtett annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzésveszélyt: egyhasználatú gumikesztyűt osztanak a vásárlóiknak, kézfertőtlenítőt biztosítottak illetve megnövelték a házhoz szállítási kapacitásukat is. Emellett megváltoztatták a munkaprogramot, két váltásban dolgoznak, törekedve arra, hogy minél kevesebbet érintkezzenek az alkalmazottak egymással és a vásárlókkal is. 

– Minden reggel nyilatkozatot töltenek ki alkalmazottaink, azzal kapcsolatosan, hogy milyen egészségügyi állapotban vannak, és betartunk minden a hatóságok által kért vagy ajánlott intézkedést. Cégünk mottója az elmúlt hetekben az lett: viselkedjetek úgy egymással, mintha mindannyian betegek lennétek – mondta Boér Lehel. 

A beteg kollégával kapcsolatosan a cégvezető a legfontosabb információkat közölte: a férfi múlt pénteken érzett hőemelkedést, másnap, szombaton dolgozott, munkahelyén egy kollégával érintkezett mintegy 800 négyzetméteren, a szabályoknak megfelelően, betartva a másfél méteres távolságot kollégával és vevőkkel egyaránt. Mivel hőemelkedése nem múlt el, a hatósági javaslatok szerint hívta a 112-es számot, ahol azt javasolták, keresse fel családorvosát. Ennek eleget téve, orvosa, vizsgálat után antibiotikumos kezelést írt fel. Ekkor már nem járt be a munkahelyére, otthoni elkülönítésben maradt és saját felelősségre kért tesztet a Pro Vitam klinikától, melynek eredménye pozitív lett COVID 19-re. A labor munkatársai feleségét is letesztelték, az ő eredménye azonban negatív. A vele dolgozó kollégát izolálták otthonában, ő mai napig tünetmentes.

– Fontos kiemelni, hogy kollégánk az elmúlt időszakban nem járt külföldön, nem volt szabadságon, illetve tudomása szerint nem érintkezett igazoltan koronavírusos beteggel. Önhibáján kívül betegedett meg – hangsúlyozta a cégvezető. 

A fertőzött férfi jelenleg a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi kórház fertőző osztályán fekszik, egy szintén koronavírusos, de tünetmentes beteggel. A cég mindent megtett a vírus terjedésének megfékezésére, az érintett kolléga és a cég más munkatársai is folyamatosan úgy viselkedtek az elmúlt időszakban, hogy elkerüljék a fertőzésveszélyt és megvédjenek másokat is. A tulajdonos, a  történtek fényében úgy véli: bárki megfertőződhet, ennek valószínűségét pedig – a tünetmentesség miatt – csak tesztekkel lehet igazolni, így sokkal több tesztelésre lenne szükség, mert amennyiben nincs teszt, nincs beteg sem. 

A lerakatban folyamatosan, naponta többször is masszív fertőtlenítés zajlik, de a vezetőség társadalmi felelősséget érez a vásárlóközönség iránt, ezért döntöttek a részletes tájékoztatás mellett. 

A tulajdonos kiemelte: ebben a válságos időben fontosnak érzik továbbra is kiszolgálni a vásárlókat, a térség azon iparágait, amelyeknek szükségük van rájuk, így a jövőben is azon dolgoznak, hogy figyelembe véve a járvány okozta gazdasági következményeket, biztosítani tudják az ellátást megrendelőik számára, illetve munkatársaik is megkapják teljes fizetésüket. 

– Reális hozzáállással, maximális védekezés mellett folytatjuk tevékenységünket. Fokozottan vigyázunk a következőkben is, csakúgy mint eddig, azt gondoljuk lassítani kell, de teljesen leállni nem. A cégnél senki másnál nem jelentkeztek a betegség tünetei, a fertőzött személyhez köthető lappangási idő pedig lejárt, ezért a tevékenység nem áll le – zárta nyilatkozatát Boér Lehel. 

A cég egyébként a nehéz helyzetben szolidaritást vállalt az egészségügyben dolgozókkal, éppen ezért 10 ezer lej támogatást nyújtott a Rotary Clubnak kórházi eszközök beszerzésére. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 3., 18:28
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Ti hisztek ezeknek ?? Szimpla influenza is ezel a tünettel jár!!! Csak akire ok akarjak ráütik a pozitív eredményt !!!! Próbáljatok ki az o mintáját küldjetek el 100÷ hogy nemlesz pozitív csak ne közöljék nevet mert akkor az adatbazis szerint megint pozitiv lesz az eredmény!!!

    • User
      Dátum: 2020. április 3., 21:55
      ÉRTÉKELÉS: 29

      Mi lenne ha azt próbálnád ki, hogy milyen ha elkapod? Esetleg még tovább is adod a szimpla influenza szerű tüneteket…
      A.