Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Áldást, de néha átkot is jelentenek a pályázati támogatások

Áldást, de néha átkot is jelentenek a pályázati támogatások Kovászna megye

Az Anghel Saligny program alapjaiból három, az Országos Helyreállítási Alap keretéből hét, a Környezetvédelmi Alaptól egy beruházásra hívott le pénzösszegeket a rétyi önkormányzat, ami azt jelenti, idén szinte a község minden lakosa élvezi majd annak a beruházások jelentette áldásokat – és nyögi azok terheit is. Viszont közel tízmillió euróból fejlődhet a községközpont és a hozzátartozó négy falu: Komolló, Bita, Egerpatak és Szacsva. Dombora Lehel polgármesterrel beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

Réty község kivételesen szerencsés helyzetben van: a községben megtelepedett nagyvállalat, a HS Timber Group fűrészüzem (volt Schweighofer) által befizetett, évi másfél millió lejes adó olyan pénzügyi stabilitást biztosít, amelyből azt is megengedhette magának az önkormányzat, hogy a pályázatokhoz szükséges tanulmányokat előre kifizesse és felkészülten várja az újabb és újabb kiírásokat. És azok meg is jöttek.

A javarészt az RMDSZ kezdeményezésének köszönhető Anghel Saligny programon belül Réty három pályázatot nyert 38 millió lej összértékben. Ennek köszönhetően ősszel tíz munkatelep lesz megnyitva a községben, ami hatalmas fejtörést okoz a községvezetésnek. A tervek szerint ezeket a munkálatokat némi eltolódással ütemezik be, hiszen egyidejűleg adminisztrálni is nehéz őket, de a nagy felfordulás a helybeli lakosoknak is sok(k) lenne.

Víz- és szennyvízhálózat Egerpatakon és Szacsván, szennyvíztelep Bitán

„Tavaly augusztusban megkezdtük Egerpatak és Szacsva víz- és csatornázási munkálatait” – tekintett vissza az előzményekre Domobra Lehel polgármester. „Szacsván aszfaltozásra került sor, ám azelőtt még saját költségvetésből lefektettük a vízvezetékeket, hogy utólag ne kelljen majd feltörni az aszfaltot. Ezt a 15 millió lej érték munkálatot folytatjuk, eddig negyedrészben készült el. Új, 70 méteres kutat fúrtunk a faluban, amiben sajnos nincs meg a megfelelő vízmennyiség, ezért még egyet kell fúrni, de szerencsére ennek költségét is fedezi a pályázat. Igaz, az elsőt is a tervezettnél mélyebbre kellett fúrnunk, és minél mélyebbre megyünk, annál nagyobb a víz vas- és mangánkoncentrációja lesz, ami azt feltételezi, hogy a szűrőket is ehhez kell alkalmazni”

A vállalkozó jól halad – mert szerencsére a fejlesztési minisztérium időben fizeti a számlákat – remélhetően az év végére készen lesz a hálózat. A szennyvizet Egerpatakról Bitára vezetteti az önkormányzat, ugyanis ott évekkel ezelőtt már megépület egy szennyvíztelep, saját tisztítóállomással, de az ma sem működik, mert a 200 lelkes falunak nem elég a hozama a beüzemeléséhez. Most viszont a három faluból odavezetett szennyvízzel már működőképes lesz a rendszer. Ehhez a meglévő szennyvíztisztító mellé még egy újat is építtet a polgármesteri hivatal.

Lélekben is fel kell készülni az utcafelújításokra

Réty, Komolló és Bita összes mellékutcáját (összesen 24-et, 6 km hosszan) is az Anghel Saligny programból újítják fel a községben. Ez a munkálat már ebben a hónapban megkezdődik. Azért, hogy a lakosság számára elviselhetőbbé tegyék, a kivitelezést szintén szakaszosan oldják meg: nem túrnak fel új utcákat, míg a korábban megkezdetteket szintre nem hozzák, azaz legalább tört kővel le nem terítik őket. Végül a rétyi vízhálózatot is a Saligny-program keretéből bővítik, illetve a központi tömbházak hőszigetelését is ebből finanszírozzák.

Hetet egy csapásra – megadják a módját az épületfelújításoknak

Az Országos Helyreállítási Alapból 5,5 millió lejt nyert el a község. Nyögi is a terhét, hiszen hatalmas önrésszel kell hozzájárulni a beruházásokhoz. Erre az a magyarázat, hogy többnyire épületek energetikai hatékonyságának növelésére pályáztak, ami általában nyílászáró- és tetőcserét, külső szigetelést jelent, és a programban szabványárat számítanak a munkálatokra, négyzetméterenként 400 eurót. Azonban ha egy leromlott állagú épülethez hozzányúlnak, mint például az egerpataki kultúrotthon, akkor már nemcsak szigetelnek, hanem padlót és fűtésrendszert is cserélnek, ezekkel együtt pedig sokkal többe kerül egy munkálat, mondta Dombora Lehel.

Látszik, hogy folyamatban van a munka, mutatós épület lesz az egerpataki kultúrotthon. Fotó: Tuchiluș Alex

Így az alapból megnyert 5,5 millió lejhez a község még hozzá kell tegyen 2,5 millió lejt. A kultúrotthonnál már megkezdték a felújítást, ugyanott az iskola felújítására hamarosan kiírják a licitet. A volt egerpataki tanács székhelye  ősszel kerül sorra, a községvezetés szerint a polgármesteri hivatal szociális irodájának is lesz ott egy kirendelt munkapontja, de a közbirtokosságnak is székhelye lesz, alkalmanként pedig közösségi célokra is igénybe vehető majd.

Rétyen a vakációban ejtik meg az óvoda felújítását, a Réttyel összenőt Komollón pedig a 130 éves iskolaépületre is jut a PNRR-támogatásból, ott majd a helyi vízszolgáltatónak kap egy irodát, a könyvtár és a község irattára is ebben kap helyet. A Környezetvédelmi Alap finanszírozásával oldják meg idén Bita és Szacsva közvilágításának felújítását.

Szacsva kicsi, mint a bors, és kezd erős is lenni

Évekkel ezelőtt finanszírozta meg a helyi tanács a szacsvai református egyházközséget, hogy elkészíttesse a református templom felújítási tervét. Bár eredetileg magyarországi egyházi forrásokat pályáztak meg, időközben viszont adódott a lehetőség az Országos Helyreállítási program alapjait lehívni. Amilyen kicsi, olyan értékes a kis műemlék templom, hiszen gyönyörű kazettás mennyezete van, egy középkori Szent László-freskó is előkerült benne, és a padok vastag olajfestése alatt rábukkantak egy legalább kétszáz éves virágdíszes díszítőfestésre, azt is szeretnék helyreállítani. Látványosan haladnak a restaurálási munkálatokkal – örvendezett a polgármester.

A templomocska mellett épülő látogatóközpont tulajdonképpen bónusz – magyarázta Dombra Lehel – mert a pályázati pénz több volt, mint ami a felújításra kellett. Igy a központban táborozó gyermekeknek szálláshelyet, konferenciatermet, illetve a Szent László-legendát és a környéket bemutató virtuális múzeumot alakítanak ki. Ez pedig minden bizonnyal életet visz az alig 100 fős kis zsákfaluba, de infrastruktúra tekintetében a többi település is teljesen rendben lesz a jövő év végére. Ennyit tehet a községvezetés, a többi pedig már a helybelieken múlik, élni tudnak-e a lehetőségekkel, adottságokkal.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások