Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A jövőnket építjük

A jövőnket építjük Kovászna megye

A hulladékok megfelelő kezelésével tulajdonképpen gyermekeink jövőjét alapozzuk meg – hangoztatták tegnap Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna megyei tanács által szervezett hulladékkezelési konferencián. Az esemény némi szépséghibája az volt, hogy amit országos szinten a következő években akarnak megvalósítani, az Háromszéken már évek óta működő gyakorlat.

A tanácskozásra, amelyet a bejelentéstől eltérően, egyáltalán nem meglepő módon, nem tisztelt meg jelenlétével a környezetvédelmi miniszterasszony, a helyiek mellett Brassó és Hargita megyei szakemberek vettek részt.

Hogy ki mennyire tájékozott az ügyben, azt jól jelezte Nicolae Radocea alprefektus felszólalása, aki „reményét fejezte ki”, hogy a hulladékgazdálkodás „valamikor valóság lesz” Kovászna megyében.

Tamás Sándor megnyitóbeszédében kiemelte: Kovászna megye egyike az ország három megyéjének, ahol működik az integrált hulladékgazdálkodási rendszer, és még előbb tartanánk, „ha hagynák az önkormányzatokat dolgozni”.

Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely már elérte a 30 százalékot a szelektív hulladékgyűjtésben, és a falvak is „feljövőben vannak” – mondta a megyetanácselnök, aki hozzátette, „éves lemaradásokat okozott”, hogy a román törvénykezésnek „hála” 580 napot tartott a közbeszerzés a lécfalvi hulladéklerakó építésénél, és több mint 700 napot egy 6 kilométeres, mezei út leaszfaltozásánál. Tamás Sándor arra kérte a kormány jelen lévő képviselőit, javítsanak a jogszabályon, mert „ami van, az alkalmazhatatlan”.

Hirdetés
Hirdetés

Cecilia Martin minisztériumi igazgató – aki azzal remélt rokonszenvet ébreszteni, hogy elmondta: nagyváradiként „negyven magyar szót ismer” – némi meglepetésre bevallotta, a minisztérium is „nehezen boldogul a bonyolult közbeszerzési törvény miatt”…

Nicolae Tudose államtitkár arról biztosította az egybegyűlteket, hogy azon dolgoznak, hogy „egyszerűsítsék az eljárásokat”, arról azonban nem szólt, hogy ennek mikor várható konkrét eredménye.

Ambrus József, a hulladékgazdálkodási vállalat Kovászna megyei igazgatója azt kérte számon a bukaresti küldöttségtől, hogy ezt a konferenciát miért nem tavaly szervezték, hisz a „működő” megyéknek január 1-jén meg kellett kötniük azt a szerződést, aminek a formájáról és tartalmáról most nyitnak vitát. Az igazgató szerint „a szándék helyes és az irány jó”, de a gyakorlatban olyan késéssel alkalmazzák, hogy a végén „ismét azok fognak bajba kerülni, akik dolgoztak.”

Kovászna megye évekkel ezelőtt bezárta az összes olyan hulladéklerakóját, amely nem teljesíti az uniós előírásokat, és megnyitotta a lécfalvi eurokonform integrált hulladékkezelő központot. Bár ettől nem lett olcsóbb a hulladékelszállítás a lakosság részére, az igazgató azt mondja: azáltal, hogy a megyének esélye van arra, hogy teljesítse az uniós normákat, mentesülni fog attól a jelentős büntetéstől, amit a közeljövőben az önkormányzatokra és a lakosságra rónak ki, hisz hulladékügyben elkerülhetetlennek látszik a szerződésszegési mechanizmus beindítása Románia ellen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük