Elhárították a bírálatot
Miután Klaus Johannis államfő tegnap bírálta az igazságügyi törvények módosítására irányuló eljárást, Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő minden kritikát elutasított, írja az Agerpres.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Miután Klaus Johannis államfő tegnap bírálta az igazságügyi törvények módosítására irányuló eljárást, Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő minden kritikát elutasított, írja az Agerpres.
Szombaton szervezték meg a Kálvin János élete és munkássága református egyháztörténeti vetélkedőt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban, a Reformáció 500 alkalmából. A versenyen több mint száz, 7–11 osztályos fiatal vett részt, Kovásznáról, Kézdivásárhelyről, Csernátonból és Zaboláról. Sepsibodokon rendhagyó ünnepség keretében, az iskola ajtajára tűzték ki a 95 tételt.
MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.45 Óriásláb fia (animációs film, 91 p., rsz.); 18.45 Thor: Ragnarök (am. akciófilm, 130 p.,); 21.00 Mariţa (román dráma, 100 p.,); 21:15 Suburbicon (am. krimi, 105 p...
A Kovászna Megyei Művelődési Központ megyei szintű vetélkedőt hirdet vidéki iskolákban tanuló V–VIII. osztályos diákoknak, amelyre a jelentkezési határidő november 13., 12 óra. A vetélkedő célja a Kovászna megyében létező népi mesterségek népszerűsítése és helyi értékként való tudatosítása, különösen a fiatalok körében.
Az alpolgármester irányít Idén már valószínű nem kerül sor polgármester-választásra Csernátonban – mondta el sajtóértekezletén Sebastian Cucu. Kovászna megye prefektusa újságírói kérdé...
Gyurcsány Ferenc tegnapi kijelentése, miszerint megvonná a határon túliak szavazati jogát, nem méltó egy magyar politikushoz, hiszen újra össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral,...
Elérhetők a tételminták Tegnaptól elérhető az oktatási tárca honlapján a nyolcadikosok országos felmérője, valamint az érettségi vizsga tételmintái is. A tanulók a subiecte2018.edu.ro ...
A munkáltatók világosan közölték az érdekegyeztető tanács keddi ülésén, hogy nem áll szándékukban csökkenteni a fizetéseket – nyilatkozta tegnap Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter, írja az Agerpres.
Az ország lakosságának legalább egynegyede elhízott – mondta tegnap egy marosvásárhelyi szakkonferencián a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dékánhelyettese, Monica Tarcea docens, írja az Agerpres.
Felmentette a bukaresti táblabíróság Radu Pricop ügyvédet, Traian Băsescu volt államfő vejét abban az ügyben, amelyben zsarolásban való bűnrészességgel és hamis nyilatkozattételre való felbujtással vádolták.
Sorozatunk előző részeiben a 2017. július 12-től életbe lépett 132. sz. 2017. évi törvény elemzését és ismertetését kezdtük el, amely a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jogi kereteit szabályozza, több fontos és hasznos újítást hozva. Ennek értelmében beszéltünk a jelentős kockázatú személy fogalmáról, aki kedvezményes feltételek mellett köthet biztosítást.
ELŐADÁS * November 3-án, pénteken 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a belvárosi Szent József-plébánia hittantermében Pál Imre helytörténész, Deák-kutató tart előadást Történelmi kalandtúra...
Egy a sok közül Október 25-én a brassói táblabíróság végleges bírósági döntéssel 8 év és 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Feraru Teodor Vasile volt rendőrt munkaköri hatáskör...
A Székelyföld autonómiájának napján összegyűlt székelyek ismételten kinyilvánítjuk akaratunkat Székelyföld területi autonómiája iránt. Meggyőződve a párbeszéd szükségességéről és elége...
Módosuló nyugdíjtörvény Tegnap a képviselőház 267 támogató szavazattal elfogadta a 2010/263-as nyugdíjtörvényt módosító tervezetet, amely többek között előírja, hogy a rokkantsági nyug...
Ebben a hónapban terjesztik a parlament elé a 2018-as költségvetésről szóló törvény tervezetét – nyilatkozta a PSD elnöke, Liviu Dragnea, írja az Agerpres.
Döntő fórumként fogadta el tegnap a képviselőház az egészségügyi reform törvényét módosító tervezetet, amely többek között előírja, hogy az orvosok 67 éves korban nyugdíjba mehetnek, nemtől függetlenül, írja az Agerpres.
Képviselői indítványként terjesztette a parlament elé a szociálliberális koalíció tegnap az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosításáról szóló, élénk politikai vitát kiváltó javaslatát, írja az MTI.
A sminkelés iránt érdeklődő „kezdők és haladók” egyaránt hasznos tudnivalókkal, fortélyokkal gazdagodtak azon a bemutatón, amelyet Szőcs Petra sminkes tartott a kézdivásárhelyi Taverna vendéglőben, az Yves Rocher kozmetikai márka meghívására, Bartha Zsófia szervezésében.
A Gyergyói-medencében, máig dívó szokás szerint, halottak napján a családtagok együtt vacsoráznak, éspedig töltött káposztát. Persze előtte ellátogatnak a temetőbe, ki virággal, ki gye...
SZÍNHÁZ * A Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján készült Alice című, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra köz...
Nem látni egyelőre, hogy pontosan mikor és miként fog nyugvópontra jutni a katalán régióban fellángolt politikai válság. Egyelőre csak az látszik biztosnak – az európai politika meghat...
Felkészülés a télre Több település költségvetését kiegészítette októberi soros ülésén a megyei tanács, hogy felkészülhessenek a téli hóeltakarításra, és plusz pénzt utaltak a hegyiment...
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője újra meghirdeti gyakornoki programját. Ennek értelmében az előző évekhez hasonlóan a MIÉRT idén is 6 fiatalt választ ki, akik 201...
Kommunikációs gyakornokokkal szeretné bővíteni önkéntes csapatát a Turul-iroda. A jelentkezés folyamatos, a kitöltött űrlapot november 6-ig kell elküldeni a turuloffice@gmail.com e-mai...
Sebességmániás kovásznai Több mint ötven olyan gépkocsivezetőt állított meg a rendőrség az elmúlt héten, akik túlzott sebességgel közlekedtek az autópályákon. Az A1 autópályán 31 gépko...
Első fokon felmentette a vádak alól a bukaresti törvényszék Vasile Blaga volt belügyminisztert és szenátusi elnököt, aki ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat egy korrupciós ügyben. A törvényszék ugyanakkor feloldotta a Blaga vagyonára elrendelt zárlatot, írja az Agerpres.
Huszonhárom veszélyes medve kilövését, és egy áthelyezését hagyta jóvá a szeptember elején kiadott miniszteri rendelet alapján a környezetvédelmi minisztérium, írja az MTI.
KIÁLLÍTÁS Ma 12 órakor a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban kiállítás nyílik a reformáció 500. évfordulója tiszteletére. KÖNYVBEMUTATÓ Ma19 órakor Erdővidék Múz...
Fennállásának hatodik esztendejét ünnepli a Domokos Géza (1928–2007) író, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, az RMDSZ első elnöke, parlamenti képviselő szellemi hagyatékának ápolására létrejött Domokos Géza Egyesület. Ez alkalomból péntek este díjátadó gálát tartottak Sepsiszentgyörgyön, az Árkosi Művelődési Központban.
Elég idős vagyok, hogy emlékezzem azokra az időkre, amikor az élelmiszer elosztását elvtársak irányították, olyan kereskedelmi szabályt találva ki, mint az „árukapcsolás”. Tehát...
Elsodorta a vonat Szombaton 9 órakor Kézdivásárhelyen, a Vágóhíd utcai vasúti átkelőnél egy helyi gépkocsivezető nem adott elsőbbséget a Sepsiszentgyörgyről Bereck irányába közlekedő v...
Tegnap este 17.30-tól, a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére Háromszéken is több helyszínen fellobbantak az autonómiáért gyújtott őrtüzek.
Harangot szenteltek, fákat ültettek, játszóteret és sportpályát avattak vasárnap a reformáció 500. évfordulója alkalmából Barátoson – írja az MTI.
Amint az ismeretes, Katalónia parlamentje október 27-én megszavazta a független Katalán Köztársaság létrehozásáról szóló javaslatot. Ennek nyomán a spanyol szenátus az alkotmány 155. c...
Aggódik az EB Az Európai Bizottság (EB) aggodalommal figyeli, hogy Románia is lemondana a kötelező magánnyugdíjról – mondta Valdis Dombrovskis, az euróért és szociális párbeszédért fel...
Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát – közölte a külügyminisztérium szombaton, írja az MTI.
Aktív ellenzéki politizálást tervez és a Szociáldemokrata Pártot (PSD) tartja a valódi ellenségnek Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szombaton megválasztott elnöke, írja az Agerpres.
Néma felvonulással és a tragédia helyszínén rögtönzött rövid zenei műsorral emlékeztek meg barátok, hozzátartozók és túlélők pénteken Bukarestben a Colectiv-klubban történt, 65 személy halálát okozó tűzvész második évfordulójáról, írja az MTI.
KIÁLLÍTÁS * Ma, október 30-án17 órától a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben Száz forint címmel nyílik numizmatikai kiállítás. * Október 31-én, kedden 12 órakor a kézdivásárhelyi Incze L...
A téli biciklizésről A megyei rendőrség a Székely Hírmondó szerdai lapszámában megjelent olvasói levélre válaszolva pontosít! Ahogyan azt a cikk is korrektül tartalmazza – amelyre amúg...
Amint az előző részben már jeleztük, 2017. július 12-től Romániában a kötelező járműbiztosítási jogszabályrendszert módosították. Múlt év szeptemberétől egészen folyó év júliusáig a 2016/54. sürgősségi kormányrendelet (ordonanţa de urgenţă a guvernului) szabályozta a kötelező biztosításokat. Ezt váltotta fel a 2017. július 12-én életbe lépő 132. sz. 2017. évi törvény (lege).
Csütörtökre virradóra 33, két nappal korábban pedig 11 bevándorlót állítottak elő a polgármesteri hivatal alkalmazásában álló helyi rendőrök Temesváron – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
Romániában szalonképessé vált a magyarellenesség és általában a kisebbségellenesség – véli Horváth István szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója. A kisebbségkutatóval a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adása készített interjút, amelynek szerkesztett változatát a Maszol.ro portál is közölte csütörtökön.
Felgyújtotta magát csütörtökön egy férfi Zilah polgármesteri hivatalában, mert elégedetlen volt, mivel a helyi hatóságok nem adtak helyt arra vonatkozó kérésének, hogy a mostani szociális lakása helyett egy másik lakást kaphasson.
Vonat gázolta halálra Halára gázolt csütörtök reggel egy nőt a Kolozsvárról Bukarestbe közlekedő InterRegio vonat Nagyenyed mellett – tájékoztat a Fehér Megyei Rendőr-főkapitányság. A ...
KÖNYVBEMUTATÓ Ma 17 órától könyvbemutató az Erzsébet teremben: Nagy János: Románia hadbalépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás. A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget ...
Október utolsó vasárnapján, október 29-én újra összegyűlünk közös imádkozásra Székelyföld autonómiájáért, és este fél 6-kor fellobbantjuk az őrtüzeket Székelyföld számos településén. Mindenkit arra ösztönzök, hogy hittel, belső meggyőződéssel vegyen részt ezeken a rendezvényeken. Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, ne hallgassunk azokra, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik.
A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon Napsugár nagycsoportosai a fotosmartonosi óvodások meghívására érkeztek az aranyló őszbe burkolózó háromszéki kistelepülésre. A megyeszékhelyiek gesztenye övezte ajtódíszt vittek ajándékba barátaiknak.
Október 20-22. között rendezték meg IX. alkalommal Temes megyében, Újszentesen, az Őszirózsa népdalvetélkedő országos szakaszát, amelyen 14 megye több mint 120 diákja volt jelen. Kovászna megyét 14 diák képviselte, akik a Háromszéki Népdalbarátok megyei népdalversenyen szerezték meg a továbbjutást az országos döntőre. Tanulóink egy-egy első és harmadik díjjal, valamint öt dicsérettel és négy különdíjjal tértek haza.