Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajánló

ELŐADÁS

* November 3-án, pénteken 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a belvárosi Szent József-plébánia hittantermében Pál Imre helytörténész, Deák-kutató tart előadást Történelmi kalandtúra Deák Ferenc életéről címmel. Az előadás a gelencei kultúrotthonban november 4-én 18 órától hallgatható meg. A belépés díjtalan.

LEGÉNYESVERSENY

A Lajtha László Alapítvány negyedik alkalommal rendezi meg november 11-én a székelyföldi legényesversenyt Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban, melyre november 3-ig várják a jelentkezőket. A versenyre idén párosban is lehet nevezni, ebben a kategóriában a szucsági csárdás és „ropogós” (szapora) a kötelező táncanyag. A részletes versenykiírás és a jelentkezési lap elérhető a Háromszék Táncegyüttes honlapján, a www.hte.ro oldalon.

FÓRUM

A Kézdiszéki Székely Tanács székelyföldi fórumot szervez november 4-én, szombaton 10 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében. Előadók: Czirják Árpád: Székelyföld nem eladó! Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés; Ambrus Ágnes: Tamási, Nyirő, Reményik, Wass Albert – avagy a székelyföldi fiatalok irodalmi műveltsége; Sántha Attila: Kulyak, odor, pereszlen – honnan jövünk mi, székelyek? Közreműködik a Cantus Kamarakórus, a Református Kollégium és a Perkő Néptáncegyüttes.

TÖRÖK NEMZETI EST

Ma 18 órakor a Vigadó Galériában a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület EVS önkéntese, Ayse Büșra Yilmaz ismerteti Törökország kultúráját és hagyományait.

 

TORTOMA

November 3-án, pénteken 19 órakor a Tortoma Önképzőkör a baróti Party Pub Étterem emeleti termében tartja találkozóját, melyen a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciók történetéről esik szó, Erőss Zsolt emlékére. Meghívottak: Kollár Lajos és Mécs László hegymászók.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük