Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Első fokon felmentve

Első fokon felmentve Románia

Első fokon felmentette a vádak alól a bukaresti törvényszék Vasile Blaga volt belügyminisztert és szenátusi elnököt, aki ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat egy korrupciós ügyben. A törvényszék ugyanakkor feloldotta a Blaga vagyonára elrendelt zárlatot, írja az Agerpres.

 

A per utolsó, október 20-án tartott tárgyalásán Vasile Blaga ártatlannak vallotta magát, és kérte, mentsék fel a vádak alól. A DNA ügyésze ezzel szemben börtönbüntetést kért, valamint 700 ezer euró elkobzását.

Vasile Blaga ellen 2016. november 29-én emelt vádat a DNA, befolyással való üzérkedés miatt. A vádirat szerint Blaga 2011-ben és 2012-ben 700 ezer eurót kapott egy cég képviselőjétől azért, hogy az akkor kormányon lévő PDL főtitkáraként közbenjárjon annak érdekében, hogy a szóban forgó cég megrendeléseket kapjon két állami vállalattól.

Az ügyészek szerint Blaga 500 ezer eurót vett át Gheorghe Ştefan, Piatra Neamţ volt polgármestere és 200 ezer eurót egy másik közvetítő révén. A pénzt pártcélokra fordították – áll még a vádiratban. Az ítélet nem jogerős, megfellebbezheti azt a DNA.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük