Hirmondo

2023. szeptember 14.

Természetellenes lenne a Demokratikus Blokk indulása a választásokon

Természetellenes lenne a Demokratikus Blokk indulása a választásokon

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét az ún. Demokratikus Blokk, azaz a szociáldemokraták és a liberálisok által meglebegtetett szövetségének a jövő évi választásokon való indulásáról, mellyel a szélsőséges AUR-ral szemben kívánnak erőt felmutatni. „Ezzel csak az AUR nyerne”, mondta ki a latolgatások konklúzióját.

Hogy kezdheti el önálló életét egy állami gondozott? – a nekik járó juttatásokról tájékoztatták a fiatalokat

Hogy kezdheti el önálló életét egy állami gondozott? – a nekik járó juttatásokról tájékoztatták a fiatalokat

Számos pénzbeli támogatással – köztük sok újonnan bevezetettel – támogatja az állam a gyermekjogvédelmi rendszerből kilépő, nagykorúvá váló fiatalokat, ezeket azonban először megismerni kell, majd felelős döntés után igénybevenni. Ezért is szervezett a Család, Ifjúság és Esélyegyenlőségi Minisztérium felhívására egy tájékoztató napot a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság, melyre meghívták (elhozták) a rendszerben nevelkedő 17. évüket betöltő fiatalokat és az érintett hatóságokat is.

Sepsiszentgyörgy mindennapi hőseit keresik

Sepsiszentgyörgy mindennapi hőseit keresik

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata odafigyel azokra a mindennapi hősökre, akik kedvességükkel, figyelmességükkel, segítőkészségükkel, tudásukkal járulnak hozzá ahhoz, hogy Sepsiszentgyörgy egyre jobb hely legyen. Ezért közösségi jelölés és közönségszavazás útján díjazza Sepsiszentgyörgy legjobbjait. A kezdeményezést Antal Árpád polgármester és Antalka Erika, a Városimázs iroda munkatársa mutatta be.