Hirmondo

2023. május 23.

Újabb törvény a családokért

Újabb törvény a családokért

„Újabb törvénykezdeményezéssel segítjük a családokat. Lehetőséget teremtünk a szülőknek arra, hogy ezentúl 7 éves kor helyett gyermekük 12 éves koráig igényelhessenek betegszabadságot beteg gyerekük felügyeletére. A ma megszavazott törvénykezdeményezéssel megteremtjük a körülményeket arra, hogy a gyerekek megfelelő gondozásban részesülhessenek, amikor betegség miatt nem mehetnek iskolába, és biztonságban érezhessék magukat valamelyik szülő felügyelete alatt” – nyilatkozta Csép Éva-Andrea Maros megyei parlamenti képviselő, a törvénymódosítás társkezdeményezője.

Pittner-kiállítás az EMÜK-ben

Pittner-kiállítás az EMÜK-ben

Május 24-én, szerdán 18 órakor az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében nyílik meg Pittner Olivér festőművész kiállítása. A Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettesének válogatásában létrejött tárlatot dr. Salat Csaba műgyűjtő és Oniga Erika művészettörténész, a kiállítás kurátorai méltatják az érdeklődő közönség előtt.