Legeltetési gondok
Több csernátoni olvasónk legeltetés okozta károkra panaszkodott, ami egyébként általános gond Háromszéken. Az ügyben illetékesekkel beszélgettünk.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Több csernátoni olvasónk legeltetés okozta károkra panaszkodott, ami egyébként általános gond Háromszéken. Az ügyben illetékesekkel beszélgettünk.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Hétfőn megkezdődött az idei érettségi írásbeli szakasza, az első dolgozatot román nyelvből írták a végzősök. Kovászna megyében 1031 diák jelentkezett az első napon, heten nem jelentek meg.
Június 9-én tisztújító közgyűlést tartott a baróti RMDSZ szervezete. A közgyűlés eredményeként a városi szervezet elnöki tisztségébe Gál Károly parlamenti képviselőt választották, aki Lázár-Kiss Barna András helyét vette át. Megbízása 4 évre szól.
Példa nélküli és törvénytelen Litvánia döntése a Kalinyingrádba irányuló orosz vasúti tranzit korlátozásáról – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak Moszkvában.
Több mint húsz százalékkal emelkedett egy hét alatt az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma – derült ki az egészségügyi minisztérium heti összesítéséből, amelyet hétfőn tettek közzé.
Nehéz helyzetbe kerülhetnek a felelőtlen szerelmesek a novemberben kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságon, a torna idejére ugyanis a közel-keleti ország gyakorlatilag szextilalmat rendel el.
Közel 3,5 millió óvodás, tanuló és egyetemista volt a 2021-2022-es tanévben Romániában; az oktatók száma 237.900 – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Csaknem 2400 közúti híd igényel felújítást a meglévő 4400-ból Romániában. A közúti átkelők közül 53 híd kapta meg a legrosszabb, veszélyes minősítést. Mindezek ellenére a hidakat kezelő szerv szerint nincs ok az aggodalomra.
Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság a hivatali visszaélés és köztisztséggel való visszaélésben való bűnrészesség vádja alól Călin Popescu-Tăriceanut, a szenátus volt elnökét.
A következő két hét időjárását kánikula fogja jellemezni, helyenként záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 20-ától július 3-áig érvényes előrejelzéséből.
Június 20-a és augusztus 19-e között bővített munkaidőben dolgoznak az útlevélosztályok alkalmazottai – közölte hétfőn a belügyminisztérium.
Tetőzött a hőség Nyugat-Európában. A szokatlanul korai hőhullám rekordmeleget hozott több országban is: a dél-francia Biarriztban például 43 fokot mértek, soha ilyen meleg nem volt még a városban. De Spanyolországban, sőt az Egyesült Királyságban is évtizedek óta nem látott kánikulával küzdenek.
Akár évekig eltarthat még Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja a NATO főtitkára szerint.
Valódi háborús bűnnek számít, ezért elszámoltathatóvá kell tenni Oroszországot azért is, ha továbbra is akadályozza az élelmezés szempontjából létfontosságú gabonakivitelt Ukrajnából – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn,
A belga közlekedési dolgozók általános, országos sztrájkjában résztvevő biztonsági személyzet jelentős részének munkabeszüntetése miatt hétfőn nem indul egyetlen repülőgép sem a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérről – közölte a légikikötő internetes felületén hétfőn.
Románia tanúságot tett az ukrán menekültekkel szembeni szolidaritásáról, és továbbra is meg fogja teremteni a körülményeket társadalmi és gazdasági beilleszkedésükhöz – üzente Nicolae Ciucă miniszterelnök hétfőn, a menekültek világnapja alkalmából.
Spekulációnak tulajdonítja az üzemanyagárak gyors növekedését és árkorlátozást szorgalmaz Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) házelnök.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kizárta annak lehetőségét, hogy transznemű versenyzők induljanak női szakágakban.
Az ukrán parlament betiltotta az orosz állampolgárságú művészek nyilvános fellépését, zeneszámaik lejátszását nyilvános helyen vagy a médiában, valamint az Oroszországból, Fehéroroszországból, és „nem a kijevi vezetés ellenőrzése alatt álló régiókból” származó könyvek és sajtótermékek importját, terjesztését és kiadását.
Románia 802.800 tonna kőolaj-egyenértékű (tonne of oil equivalent – toe) földgázt importált 2022 első négy hónapjában, ami 6,1 százalékkal (51.900 toe) kevesebb a tavalyi év azonos időszakában behozott mennyiségnél – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) összesített adataiból.
Érvénytelen lett a Brassó megyei Szunyogszéken (Dumbrăviţa) vasárnap tartott népszavazás, mivel csak a szavazati joggal rendelkező lakosság 25,59%-a adta le voksát – közölte az Állandó Választási Hatóság (AEP).
Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben.
Hamisnak bizonyult a bombariadó, nem találtak robbanószerkezetet a bukaresti első kerületi bevásárlóközpontban – tájékoztatott vasárnap a fővárosi rendőrség.
Elkezdődnek hétfőn az érettségi írásbeli vizsgái, amelyekre több mint 126 ezer végzős jelentkezett országszerte.
A címvédő és a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája diadalmaskodott a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjon, ezzel növelte előnyét az összetettben.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Turisztikai szezonnyitó és hagyományos termékvásár címen tartottak ünnepséget vasárnap Kovásznán. Az oda látogatók megismerhették a környék jellegzetes kulturális értékeit, helyi tehetséges fiatalokat, a fürdőváros híres borvizeit, de a sok helyi termelő portékájából is válogathattak.
A tervek szerint június 24–26. között örülhetnek a retrókedvelők a Dimansions Hit Music Fesztiválnak, amelynek az idén nem az oltszemi Mikó-kastély udvara ad otthont, az új helyszín a brassói Coresi bizniszkampusz parkja. A fellépők között szerepel Diego Ballardo, Layzee, C-Block, 3 Sud Est és még sokan mások.
Szombaton a kézdivásárhelyi Wegener Parkban rendezte divatbemutatóval és piknikkel egybekötött tizenkettedik évzáróját a KreaKids Studió.