Új nagyvállalkozás létesül
Amióta Miklós Zoltán a szépmezői pari park igazgatója (2018 novemberétől), ötödik sebességbe kapcsolt a létesítmény benépesítése kisebb-nagyobb vállalkozásokkal.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Amióta Miklós Zoltán a szépmezői pari park igazgatója (2018 novemberétől), ötödik sebességbe kapcsolt a létesítmény benépesítése kisebb-nagyobb vállalkozásokkal.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A baróti szülők azt hangoztatták az általuk tartott múlt heti tájékoztatón, hogy ők nem tágítanak: nem értenek egyet a megyei, valamint a baróti tanács által is elfogadott döntéssel, hogy a gyermekeknek Baróton házakat építsenek.
Hosszú éveken át, a lencse szót hallván, csakis a szemüvegkeretbe foglalt ovális üvegdarabka (mostanság egyre gyakrabban műanyag) lebegett lelki (és testi) szemeim előtt.
A tények nem ismeretének, tehát a tudatlanságnak, az idegentől való félelemnek az áldozatai azok a gyermekek, akiket az oltszemi elhelyezőközpontból az uniós irányelvek szerint családi házakba, Barótra költöztetnének, ám ott a közösség mereven elzárkózik a befogadásuktól – ez derült ki abból a beszélgetésből, amely hétfőn Tamás Sándor megyetanácselnök kezdeményezésére jött létre.
Peter Schemmer, a Grazi Egyetemi Klinika munkatársa a műtétről a héten tartott sajtótájékoztatón elmondta, valószínűleg ez az eddig eltávolított legnagyobb policisztás máj Európában.
A kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök azt mondta, a módosításokat a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) és a szakmai szervezetek képviselőivel folytatott egyeztetések alapján dolgozták ki.
Kiértékelésnek vetik alá azt a iaşi-i tanítót, aki hibásnak vélt és kijavított a tanítványa füzetében egy helyesen írt szót – nyilatkozta kedden a tanügyminiszter.
Megkezdte a mélybe hatolást a Marson az Insight HP3 nevű műszere. Első, négy órán át tartó behatolása során a robotvakond 4000 kalapácsütést ejtett, és 18-50 centiméter mélyre jutott a vörös bolygó talajában, vélhetően egy kőbe ütközött.
Az Északi-sarkvidék körüli óceán akár már 2030 nyarára jégmentessé válhat egy új tanulmány szerint.
Több mint 400 ezer euró erkölcsi és anyagi kártérítést kell hogy fizessen a Román Vasúttársaság (CFR) egy nőnek, aki elvesztette a fél karját a Hunyad megyei Váralján 2014-ben történt vonatbalesetben.
15.000 lejes bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) Gigi Becalira, a FCSB tulajdonosára és 5000 lejt a labdarúgócsapatra az üzletember szexista kijelentései miatt – közölte kedden hivatalos honlapján a szakszövetség.
84 kilogramm heroinnal a személygépkocsijukban kaptak el két holland állampolgárt hétfőn a máramarosszigeti határátkelőnél, tájékoztatott a Szervezett Bűnőzés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT).
Újabb, korábban már visszaszolgáltatott Bánffy-vagyonokat perelt vissza a román állam olyan perekben, amelyeket a kormány Fehér megyei területi képviselője, Dănuț Emil Halalai prefektus indított.
Több mint 10 évvel az első sikeres, teljes tünetmentességhez vezető gyógyulás után ez a második eset azt bizonyítja, hogy az akkori kezelés sikere nem csak a véletlen műve, hanem reprodukálható.
Az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával kötött hitelmegállapodás révén két új börtön fog épülni az országban – közölte Tudorel Toader igazságügyi miniszter.
Elrendelte a szárazföldi telepítésű közepes- és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló orosz-amerikai INF-szerződés Moszkva általi végrehajtásának felfüggesztését hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és legutóbbi demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem indul a 2020-as elnökválasztáson.
Az Európai Néppárt (EPP) tizenkét tagpártja kilenc országból kezdeményezte hivatalosan a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését – közölte a pártcsalád egyik szóvivője hétfőn.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivőjeként nagyon „látható” lesz a következő időszakban, ígérte Olguţa Vasilescu képviselő, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója.
„Haza kell hozni” Románia külföldön őrzött aranytartalékát, amely az ország „legerősebb garanciája” – nyilatkozta hétfőn Liviu Dragnea.
Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését hétfőn az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága.
A román kormány módosítani fogja a bankadó bevezetéséről szóló, tavaly év végén elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, de nem fogja hatályon kívül helyezni azt.
Saját költségén építtette meg az első, mindössze egy méter hosszú – moldvai autópályát Suceava megyében Stefan Mandachi vállalkozó.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Ismét Sepsiszentgyörgyre várják az ország legjobb vitázóit. A tizenharmadik alkalommal megrendezendő, Saint George City of Debate nevű rendezvényt hétvégén tartják hetven csapat részvételével.
Számos érdeklődő jelenlétében nyílt meg február 28-án a sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeumban a Transnatura Fotóklub természetfotósainak éves tárlata.
Jeszenszky Géza csak kicsit tért el egyetemi tanári, történészi hivatásának fővonulatától, amikor Neidenbach Ákossal önéletrajzi beütésekkel, személyes élményekkel is tűzdelt sporttörténeti művet írt.
Az elmúlt hétvégén a szászrégeni Régen-kupán rúgtak labdába a Kézdivásárhelyi SE 2007-ben született kisfocistái.
Szerencsésen alakult a KSE Futsal számára a teremlabdarúgó II. liga 13. fordulója, vasárnap kora este magabiztos győzelmet aratott a vendég Gyergyói Inter felett.