Felhívás!

Újra Vigadó Mozi

Újra Vigadó Mozi Vigadó

Herendi Gábor új közönségfilmje, a Toxikoma Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásain alapul, amely a két főhős, a drogos alfahím – Szabó Győző szerepében Molnár Áron – és az istent játszó pszichiáter – Csernus Imre szerepében Bányai-Kelemen Barna – egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról szól. A Vigadó Művelődési Házban ma 19 órától megtekinthető magyar dráma az ego harcát mutatja be, ami a két domináns férfi között zajlott a pszichiátrián.

Szabó Győző vitathatatlanul az ország egyik legismertebb és legfoglalkoztatottabb színésze. Csernus Imre pedig hasonló népszerűségnek örvend, ő pszichiáterként vált híressé, elsősorban sajátos stílusa miatt. Kettejük útja akkor fonódott össze, amikor Győző drogproblémái miatt bevonult az elvonóra, ahol Csernus kezelte. A színész könyvet írt az időszakról, elsősorban a tudatmódosítókkal teli mámoros élményekre fókuszálva. Azonban a dráma csak részben foglalkozik ezzel, sokkal inkább a két főszereplőre helyezi a hangsúlyt.

A regény elsősorban sztorizgatásokból állt, minimális elvonós részekkel, ellenben az adaptáció kétharmadában a terápiát látjuk, így aki arra számít, hogy a könyvet látja megelevenedni, az csalódni fog. A cselekmény első fele a Trainspotting és Rekviem egy álomért vonalat követi. Győző folyamatosan lövi magát, hallucinál és teljesen szétcsúszva megy a gyerekért az óvodába, vagy épp lép fel a színházban. Aki látott már néhány drogos filmet, semmi újjal nem fog találkozni, de tény, hogy a tripek hatásosak, és vizuálisan is remekül néznek ki. A kezelés indulásával egyúttal stílust is vált a Toxikoma, s egy újabb klasszikust idéz meg, a Száll a kakukk fészkére képében. Az említett címeket természetesen a helyükön kell kezelni, nem utánzásról van szó, inkább viszonyítási alapról.

A kérdés az, hogy Győző és Csernus egy ponton felismerik-e, hogy csak közösen juthatnak előre, és hogy van valami, amiben csak a másik segíthet rajtuk? Ha te is kíváncsi vagy, gyere el ma este, hogy nézzük együtt a magyarországi filmgyártás eme remekét.

A filmre a jegyár 10 lej, belépéskor fel kell mutatni az EU-s digitális Covid-igazolványt, illetve a film alatt kötelező a szájat/orrot eltakaró maszk viselete.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.