Felhívás!

„Szenvedélyemnek és szenvedélyemből élek”

„Szenvedélyemnek és szenvedélyemből élek” Vigadó

Kézdivásárhelyen él, 1989-ben született, matematika-informatika líceumot végzett, jelenleg szabadúszó fotósként keresi kenyerét. Már hat éve annak, hogy hivatásának érzi, amit csinál: szenvedélyének és szenvedélyéből él. A legnagyobb álma, hogy a National Geographic-nak dolgozhasson, és körbeutazza a világot. Szabó Ervin-Edwárd fotós mesélt a kezdetekről, élményeiről.

– Mi volt életedben az első olyan hatás, ami a fényképezés felé irányította érdeklődésedet?

– Amikor ballagásomra megkaptam az első digitális fényképezőgépem, még nem is érdekelt igazán a fotózás. Akkor kezdtem el, de semmi komoly szándék nem volt, majd idővel egyre jobban kezdett érdekelni. Lekattintottam egy-két tájat, rá kezdtem érezni az ízére, és egyre jobban a szívemhez nőtt a fényképezés. 2014-ben vásároltam meg az első „komolyabb” full frame fényképezőgépemet, aztán minél több új hely felkeresése, új felfedezések után teljesen magával ragadott a természet szépsége és a vadon titokzatossága.

– Hol tanultad a fényképezés szakmai fogásait?

– Kezdetben autodidakta módon, idővel részt vettem egy online tanfolyamon is. Ezt a műfajt nem lehet karosszékből megtanulni, menni kell és rengeteget gyakorolni.

– Hogyan készülsz a fotózásokra? Mennyire kell előre eltervezned?

– Amikor útnak indulok, akkor többnyire olyan összetételeket próbálok keresni, amit egyáltalán vagy igazán ritkán láthatnak az emberek. Az adott helyet, ahol éppen fotózok, mindig másképp szeretném megmutatni. Próbálom megtálalni azokat a szögeket, ahonnan másnak nem biztos, hogy eszébe jutna lefényképezni a tájat. A fotózások teljes felkészülést, megtervezést igényelnek, ezért a keresés és a felkészülés sokszor tovább tart, mint a fényképezés. A helyválasztásért napokon át is képes vagyok keresgélni a műholdas térképen, hogy a számomra megfelelőt megtaláljam, és újakat fedezzek fel.

– Mitől mások a te fényképeid, mint például egy dokumentált esemény?

– Az évek során kialakítottam magamnak egy sajátos stílust, követem az általam meghatározott vonalat, és a folyamatos fejlődést is fontosnak tartom.

– Melyik téma a kedvenced?

– Minden úgy egybevéve, ami természet és vadvilág. Nem igazán tudok innen kedvencet kiemelni, ugyanúgy lenyűgöz az évszakok váltakozása, mint az állatok, tavak vagy a hegyek.

– Ezen belül vannak-e számodra nagyobb kihívást jelentő feladatok?

– Igen, a vadállatok megtálalása megfelelő helyen és megfelelő fényviszonyban, na meg a hosszú túrázások alkalmával járó veszélyek, a súlyos túrahátizsák, és hogy mindezen erőfeszítés mellett a végén legyen jó az eredmény. Mert sokszor előfordult, hogy egy-egy embert próbáló túra után nem születtek meg a várva várt fényképek, legtöbbször az időjárási viszonyok miatt.

– Számos, medvéket ábrázoló fényképed van. Te nem félsz a medvétől?

– Mivel Erdélyben számos medve él a vadonban, megpróbálom kihasználni ezt az „előnyt”. Amikor medvét látok, mindig félek, de a hirtelen magasra ugró adrenalin-szint egyfajta bátorságot ad.

– Elmesélnéd egy fotósélményedet az olvasóknak?

– Egy hideg decemberi reggelen történt a Szent Anna-tó környéken. Egy vörös róka 3–4 méterről, gyönyörű téli bundában pózolt nekem, amíg fotóztam. Ebből lett a legsikeresebb vörösróka-fényképem.

– Milyen sikereket értél el eddig a szakmában?

– Nemzetközi fotós versenyeket is nyertem, fotóim megjelentek online és nyomtatott magazinokban, valamint a National Geographic-ban is szerepeltek. Nemrég felkértek Magyarországról, hogy egy amatőr fotósverseny zsűrijének tagja legyek, és én örömmel el is vállaltam. A résztvevők Kanadában, Ausztráliában, Dél-Amerikában élő magyar ajkú amatőr fotósok voltak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.