Felhívás!

Lackfi János a költészetről

Lackfi János a költészetről Vigadó

A kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb és legtermékenyebb alkotója, Lackfi János sosem unatkozik, az írás-olvasás már gyerekkorában is intenzíven jelen volt az életében. Ismerhetjük mint műfordító, író, költő, szerkesztő.

Harmincnál több könyvet írt, felét felnőtteknek, felét gyerekeknek, harmincegynéhányat pedig lefordított franciából. Feleségével, Bárdos Júliával hat gyereket nevel, akik gondoskodnak a napi testmozgásáról. Interjúnkban családjáról, hétköznapjairól, gyerekkoráról, fociról és persze a magyar költészet világnapjáról beszél.

– Mivel töltötte a mai napját?

– Terjed egy mém a világhálón. „Író karantén előtt.” A képen egy pasas, aki veszettül ír. „Író karantén idején.” A képen egy pasas, aki ugyanolyan ádázul ír. „Író karantén után.” Ugyanaz a pasas, ugyanúgy piszkosul ír. Vagyis íróember minden napja körülbelül ugyanúgy néz ki. Mármost én a korona-éra előtt sokat utaztam, végigvágtáztam Magyarországot minden évben, 150 fellépésem volt, 30-40 ezer kilométert pakoltam az autómba évente. Ez újabban nincsen. Mégis egy világ rúgtat keresztül a jegyzeteimen, a laptopomon. Az a munkám ugyanis, hogy mindenki fájdalmát, dühét, örömét, ámulatát kihangosítsam a szövegeimben. Meg persze változatos életet biztosít a sok felkérés, videó, forgatás, tévézés, rádiózás, dalszövegírás, miegyéb. Nem unatkozom…

– Visszaemlékszik a gyerekkorára, hogy teltek azok a nyári napok?

– Gyerekkoromban azért voltak telek is… A nyár mindenesetre tevékenyen telt, édesapámmal beépítettük a tetőteret, terméskő-támfalakat emeltünk a kertben. Voltak tyúkjaink, termesztettünk paradicsomot, festettünk kerítést. Sétáltattam a kutyánkat, vagy inkább ő engem. Barkácsoltam sokat, csináltam türelemüveget, fából mini hajót, szobrokat, ragasztottam makettet, rajzoltam képregényt, írtam naplót. És olvastam rengeteget, ülve, fekve, fejen állva. Egyik nap lakatlan sziget, a másikon skót polgárháború, a harmadikon francia forradalom, a negyediken orosz farkasvadászat, és így tovább. Futottam, súlyzóztam, edzőtáboroztam, édesapám ugyanis, íróvolta ellenére, cselgáncs-trénerként is dolgozott, ő volt a mesterem.

– Hatszoros apa és négyszeres nagyapa, költő, író, műfordító, tanár, fotós. Hogy osztja be a napjait, hogy jut mindenre és mindenkire idő?

– Természetesen sehogy. Oltjuk a tüzet folyamatosan, pörgetjük a tányérokat, mint a cirkuszban a bűvész. Ha valamelyik lassul, gyorsan odaugrom, belepörgetek egy kicsit. Meg hát fordulatos is az élet. Kialakítottunk a napjainknak egy jó kis rendszert, hogy négy kirepült gyermekünket meg az unokákat szép sorban végiglátogassuk a hétvégéken. Játszottunk velük, ettünk, beszélgettünk. No, erre feleségem, Juli egy hete leesett az almafáról, amelyet metszett, beroppant egy csigolyája, és ágyhoz van kötve három hónapra, gyógyfűzőben sétálgathat csak kicsiket. Hopp, most mosunk, főzünk, takarítunk Ágnes lányommal, s közben próbálom összedrótozni az irodalmi munkákat. Lövök, mint az oroszok Sztálingrádnál, és sose töltök. Ja, de az imádság szerencsére feltölt…

És amikor felgyűlik önben a feszültség, elmegy focizni.

– Meg kosarazni.

– Hamarosan itt a magyar költészet napja: mit tesz a költő ezen a napon? Ünnepelteti magát? Elszomorodik? Verset ír? Szokta-e kérdezni magától, hogy mi haszna a művészeteknek? Mit jelent számára ez a szó, hogy vers?

– Költészet napja környékén sok fellépés szokott lenni, most inkább interjúk vannak, videózások. Idén nyugisabb lesz. Ráadásul most vasárnapra esik, úgyhogy a Jóistent is meglátogatom. Mondhatni inkább elviszem magammal a templomba, ahol találkozunk ővele. Furán hangzik, de még így áll a legközelebb a valósághoz. Nem is emlékszem, szoktam-e írni éppen költészet napján, de mivel ez a munkám, a tollamból élek, minden áldott nap alkotok. Milyen kőműves az, aki nem megy el mindennap munkába? Nos, mi szavakból építkezünk. Több-e a haszon benne, mint a kár? Azt hiszem, igen. Egy jó vers utaztat, a legolcsóbb repülőjegy. Egy jó vers megtisztít, jobban, mint egy mosoda. Egy jó vers felemel, pedig nem lift. Egy jó vers világot épít, pedig nem mérnök. Egy jó vers megforgat, pedig nem a táncpartnered. Vagy de. Egy jó vers felforgat, pedig nem forradalmár. Vagy de. Egy jó vers gyógyít, pedig nem doki. Vagy de. Egy jó vers társaság, pedig nem háziállat. Vagy de.

– Rengeteg fiatal szomjazik a verseire, issza szavait. Mit gondol, mivel ragadta meg a figyelmüket?

– Gyerektársaság volt körülöttem mindig is, értettem a szavukat. Egyetemen tanítottam, az is frissen tartó fólia volt nyelvileg. Mindig elmagyarázták nekem a srácok a trendeket. Rendhagyó irodalomórán se próbáltam elbeszélni a fejek felett, hogy bebizonyítsam, mekkora okostojás vagyok. Inkább igyekeztem azt megmutatni, hogy a vers, a próza, a mese róluk szól. Róluk is. Meg rólam is. Aki ugyanolyan átlagos pasas vagyok, mint bárki más. És közben élvezem az életet. És ez nekik se tilos. Kalandra vannak feltuningolva, csak neki kell vágni. Ezt általában szeretik. Legalábbis az a több tízezer gyerek és fiatal, akik előtt eddig beszéltem, szerette.

– Hol írja a verseit?

– Bárhol. Egyszer a metrón utaztam, szépen megvetettem a lábam, elővettem a jegyzőfüzetem, és firkálgattam. Mire egy pasas felkiáltott: szóval akkor igaz, tényleg mindenhol ír?! Mondtam, ha szembejön valami jó ötlet, naná, hogy lejegyzem. Írok repülőn, utcán, még olyan is volt, hogy az autó kormányán írtam, menet közben. Ami nem szép dolog. Ez már nagyon régen volt, elévült. Persze többet írok egyszerűen a laptopomon.

– Tudja-e amúgy, hogy kik olvassák verseit?

– Persze, valamennyire. Ott a Facebook-oldalam több mint kilencvenezer követője, vannak köztük kamaszok, diákok, harminc-negyven-ötvenesek és idősebbek is jócskán. Mivel eleve több nő olvas, mint férfi, itt is többségben vannak a hölgyek. De azt is tudom, hogy a rengeteg lájk és komment mögött számtalan csendes olvasó búvik meg, aki nem reagál, csak gyűjti az élményeket. Onnan vagyok ilyen jólértesült, hogy néha írnak egy-egy levelet, és köszönetet mondanak. Remek érzés. Akadnak persze balhék is, amikor beszabadul egy adag troll, törnek, zúznak, lincselnének, de az ilyen viharok elülnek. Ez a nyilvánosság természete.

(Az interjú teljes változata Facebook-oldalunkon olvasható.)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 8., 18:02
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A holnapi “Költészet Napjára”…
    ( a” sztárolt” tehetségteleneknek,
    és olvasóiknak…)

    Ma, egymásnak írnak a “költők”.
    Silányságukat fényezik.
    Semmitmondásból, jól megélnek.
    Díjaikból, megélnek itt…

    Lapjaikban, ők megjelennek.
    “Osszák az észt”! Pénzt kapnak érte.
    Értelmetlen szavakkal üzennek.
    Verseiket, érteni kéne…

    Szóáradatból, ki nem esnek.
    “Rímeik”, ízléstelenek.
    Valahogyan,ők “költők” lesznek.
    Ámítani, meddig lehet ?