Felhívás!

Nekrológ egy ünnepért

Ez a húsvét már csak nyomokban az, amit a középkorúak nemzedéke úgy épített be mindennapjaiba, mint megbolygathatatlan rendet. De az idő erre fittyet hányt: igaz, hívőknek megmarad a remény a feltámadásban, hiszen az Isten örök, mégha manapság sokan el is fordítják arcukat tőle. A húsvéti szentmise vagy istentisztelet, a vasárnap megszentelése, az asztalra kerülő étel megáldása azt szolgálta, hogy a transzcendeciához való közelséget jó megőrizzük: jó kapaszkodni bele saját múlandóságunk gondolatának megkönnyítése végett. De a locsolás, a leánykák, nők, rég nem látott rokonok és barátok meglátogatása már csak kényelmetlen kötelességgé fakult mindkét részről: a locsolkodókat fogadók, ha lehet, menekülnek még azoktól is, akik hajlandók lennének a hagyományt ápolni, de már ők is kevesen vannak. Inkább mindenki programot szervez, elutazik vagy begubózik, és élvezi a pihenőnapot: férfiak és nők egyaránt. A járvány pedig – előre megfontolt szándékkal vagy anélkül – sokakat megsegített ebben a törekvésben.

Igaz, volt a locsolkodásnak kellemetlen oldala is: akadtak vendégek, akik a mértéket nem ismerve beültek, és fárasztó semmitmondással kötötték le a háziasszonyt, vagy átlépték a jó ízlés határait a pajzán, olykor vulgáris locsolóversekkel. És akadtak, akik már eleve részegen érkeztek, hogy még részegebben távozhassanak.

Mindamellett kár, hogy azoknak az ismeretségi szálaknak, a való világban történő közösségi hálószövésnek a divatja kiveszőben. Hogy a kisfiúk megússzák a locsolóvers megtanulását, a férfias kiállást, a csokinyuszi és a piros tojás üres díszletek, az apukák már nem listázzák a figyelemre méltó nőrokonokat, ismerősöket, és csak a virtuális közösségi hálón üzengetünk egymásnak kellemes vagy (Istentől mentes) áldott ünnepeket. Idén a kellemetlen időjárás is rásegített arra, hogy az ünnep könnyebben hétköznappá kopjon. Csak az kérdés: miért hagyjuk?

G. Sz., Sepsiszentgyörgy

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások