Felhívás!

A legatyásodottak tüntetése

Néha nem ártana, ha a politikusok kimennének a tüntetők közé, akkor tisztább képet kapnának az adófizető polgár álláspontjairól, gondolatairól. Akkor nem állítanának, mondanának annyi téves helyzet-leírást. Kétségtelen, néhány AUR-os hangoskodóval is találkoznának, de a többség nem ilyen, hanem az elmúlt hónapokban munkáját elveszítő ember, normalitásban már nem reménykedő, jövőképet nem találó fiatal vagy csak egyszerűen a kormány tetteiben, cselekedeteiben nem bízó polgár.

Annál is inkább, mert rengeteg ellenmondásos intézkedést hoztak, amelyek többsége az emberi jogokat csorbította. És ez a helyzetűket súlyosbítja, hiszen pesszimista hangulatot terjeszt, teljes kilátástalanságot. Nem arról van szó, hogy a koronavírus létezését tagadnák, s azt sem állítják, hogy nem kellene beoltatniuk magukat. Ha lenne mivel. De sajnos nincs. És csak a naponta megbetegedők és meghalók számát közlik, de azt nem, hogy mennyien épültek fel, hagyták el a kórházakat. Egyszerűen beleverik a félszt az emberekbe. Kis fényt jelentene a mindennapjaikban, ha megfordítnák a piramist, és a túlélőkről készítenének felméréseket. Láthatnánk, hogy még a legveszélyeztetettebb korosztálynál, a 70 felettieknél is nagyon sokan a Covid–19 után megmaradnak. Ezekről sajnos nem beszélnek.

A tüntetők többsége azonban a kormány szavahihetőségét kérdőjelezi meg. Azt, hogy a járványt nem tudta kezelni. Csak egyet tudtak: mindent be kell zárni, mert akkor nem terjed a vírus. Egy megkérdezett tanítónő mondta, azért van a tüntetők között, mert jaj annak a nemzedéknek, amelyet nem tanítanak. Ennek hatása egy-két év múlva lesz érezhető, amikor munkába kellene állniuk. És műveltség nélkül, szakmai tudást sem szerezve a teendőket minőségi szinten nem tudják majd végezni.

A hatalmon lévők azzal biztatják a jóembereket, hogy nemsokára visszajön a normális élet. Ezt a miniszterelnök július végére jósolta. Ehhez előtte az emberi jogokat vissza kellene adni. Mert ezek közül a legfontosabbakat elvették. Többek között a véleménymondás jogát, a munkához való jogot, a normális élethez való jogot, az egészséghez való jogot, sőt, a valahai munka után kapott nyugdíjhoz való jogot is.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 9., 18:19
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Amit Ön le irt az való igaz, csak itt és most sokkal többröl van szó. A régi normális élethez való visszatérés csak ábránd, mert már nincs amihez vissza térni. Pár év és az egéssz társadalom porba hull. A meg félemlités és az élet el lehetetlenitése pedig a fö cél, hogy mindenki önszántából adja fel szabadságát és birka mód legyen terelhetö.