Felhívás!

Hatodjára rendezik meg

Hatodjára rendezik meg Kultúra

Szeptember 5-én, vasárnap rendezik Csernátonban a VI. székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót.

Az Ika vára alól 2019-ben a Haszmann Pál Múzeum udvarára költöztetett találkozó délben a központi parkban lévő Hősök emlékművénél zászlófelvonással, koszorúzással és himnuszaink eléneklésével startol. A folytatásban az Ágoston József művelődésszervező, a Pakó András Dalkör vezetője által megálmodott rendezvény iránt érdeklődők 14 órától a lemhényi Bene Zoltán és Biró Attila első- és második világháborús tárgyaiból nyílt kiállítást tekinthetik meg.

Közben a kicsik játszóházban mókázhatnak kedvükre a házigazda kulturális intézmény kertjében, majd 15 órától a szabadtéri színpadon Marosvásárhely, Gyimesvölgye, Gyergyóditró, Gyergyócsomafalva, Székelyudvarhely, Csíkrákos, Csíkborzsova, Tusnádfürdő, Marosszentgyörgy, Nagyernye, Bibarcfalva, Keresztvár, Sepsiszentgyörgy, Székelytamásfalva, Szentivánlaborfalva, Gelence, Kézdiszentkereszt és Csernáton települések férfikórusai, dalcsoportjai valamint a kézdiszentkereszti Tisztás Néptáncegyüttes, a csernátoni Pántlika és a marosszentgyörgyi Ágacska néptánccsoportok, a Felsőháromszéki Ifjúsági Fúvószenekar, a Fúvó-Shock Orchestra szórakoztatja a nagyérdeműt. Ezenkívül zenél Veres Hunor és zenekara is, szólistaként pedig Regián Melinda, Nagyoláh Ildikó, Káplán György magyarországi tenor, Barabás Lajos tenor, Antal Tibor, Sipos Sándor lép színpadra.

A szervezők hangsúlyozták, a rendezvényre a belépés az érvényben lévő járványügyi előírások szerint történik, és gyorstesztelési pontot is felállítanak. Rossz idő esetén a rendezvény beköltözik az alsócsernátoni református templomba.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.