Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tizenkétezer zsindely

Tizenkétezer zsindely Kovászna megye

Vargyason nemrég újrafedték a Makovecz Imre által tervezett, 1997 és 2005 között épült református templomot, mely az egyébként unitárius többségű erdővidéki község 128-as lélekszámú református közösségét szolgálja. A vargyasi református egyházközség a székelyszáldobosi anyaegyházközség leányegyházközsége, így a szolgálatot itt is Bod Péter székelyszáldobosi református lelkész végzi.

Hirdetés
Hirdetés

Tőle tudtuk meg, hogy a 35 ezer lejes összköltségű munkát részben a püspöki hivatal fedezte, nagyobb részt viszont a helybéli hívek adományaiból sikerült megvalósítani. A nagyjából egy hónapig tartó felújítást Trinfa Miklós gondnok szorgalmazta, ő volt az is, aki a nyár folyamán a mintegy 12 ezer zsindelyt lenolajba áztatta, így gondoskodva megfelelő állapotukról, amíg a felújítás elkezdődhetett.

– A zsindelyeket Székelyvarságról vásároltuk, magát a munkát Farkas Miklós székelyszáldobosi vállalkozó és csapata végezte – mondta a lelkész, hozzáfűzve, hogy a következő öt évben majd a templom hátsó kicsi tornyát lesz szükséges újrafedni.

A székelyszáldobosi református templomnál nem terveznek munkálatot: az 2010-ben volt teljesen felújítva – tudtuk meg –, úgyhogy azon egyelőre csak kisebb javításokat szükséges végrehajtani. Ott a reformátusok lélekszáma 677, csak enyhe csökkenés volt tapasztalható az elmúlt években, szemben Vargyassal, ahol nagyjából stagnál a reformátusok lélekszáma.

Márciustól, amióta a járvány elkezdődött, a helybéli református hívek Facebookon is követhetik az istentiszteleteket, aminek Bod Péter tiszteletes szerint van előnye és hátránya is – annyi bizonyos, hogy az internetes közvetítések óta csökkent a templomlátogatók száma, nagyjából feleannyian vannak jelen fizikailag is a templomban, mint máskor.

A tiszteletes reméli, hogy a közelgő karácsonyi ünnepi istentiszteleteket azért sikerül majd rendben megtartaniuk, a hívek is megszokták, hogy betartják a jelenleg érvényben levő előírásokat, és hacsak addig nem születik újabb szigorító rendelkezés, a székelyszáldobosi templomban például 100 személy is elfér távolságot tartva. Székelyszáldoboson egyébként nem lenne indokolt a szigorítás, hiszen sikerült kordában tartani a járványt, betegekről nem tudunk – hangoztatta.

Karácsony első napján délelőtt Székelyszáldoboson, 15 órától pedig Vargyason lesz ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással egybekötve.
Székelyszáldoboson ünnepi műsorokkal is készülnek karácsonyra: az óvodások, kisiskolások karácsony első napján, majd az ünnep második napján a Nőszövetség is megtartaná előadását. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás