Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Diakónia nem engedi el a diákok kezét

A Diakónia nem engedi el a diákok kezét Kovászna megye

Két fontos programját is folytatja idén a Diakónia Keresztyén Alapítvány: a meleg ételt biztosító délutáni iskolai foglalkozásuk mellett a nyolcadikos diákoknak és szakiskolai végzősöknek a tanulásban, pályaválasztásban segítő programjuk is szintet lép. 

Az Iskola után (after school) elnevezésű program Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és további 17 településen zajlik Kovászna megyében, ez akárcsak előző években, idén is Kovászna Megye Tanácsa és a programba bekapcsolódó települések helyi önkormányzataival partnerségben valósul meg. A költségének felét a megyei tanács és a helyi önkormányzatok közösen fizetik, a másik felét pedig a Diakónia Keresztyén Alapítvány gazdálkodja ki. Tavaly olyan alkut kötöttek egy svájci segélyszervezettel, hogy támogatóktól összegyűjtenek annyi pénzt, amennyit tudnak, és azt megduplázzák a svájciak.

Torma Vera és Apor Zsuzsanna, a program koordinátorai szerint az idei tanévben már több mint 37 ezer adag meleg ételt osztottak ki, és a diákok közel 300 órát töltöttek az iskola utáni programon.

„Évről évre tapasztaljuk, hogy mennyire fontos ez a segítség a gyerekeknek, és az igény ezekre a szolgáltatásokra évről évre növekszik. Mindent megteszünk, hogy biztosítsuk, hogy egyetlen gyerek se maradjon ki ebből a lehetőségből. Ebben sokat segíthetnek azok, akik szeretnék támogatni a tevékenységünket, az adójuk 3,5 százalékával megtehetik, és együtt teremthetjük meg a gyerekeknek a jobb élet lehetőségét” – fogalmazott Torma Vera, a Diakónia gyermek- és családsegítő ágazatának igazgatója.

Hirdetés
Hirdetés

Az after school program jelenleg Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Árkoson, Angyaloson, Bibarcfalván, Bodoson, Köpecen, Csernátonban, Kökösön, Dálnokban, Gelencén, Gidófalván, Maksán, Uzonban, Papolcon, Polyánban, Felsőrákoson, Szentivánlaborfalván és Zágonban zajlik. A résztvevő diákok ebédet kapnak és délutáni oktatási programokon vesznek részt hetente négyszer.

Munkaerőpiaci felkészítés

A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány egy sikeres kísérleti program után újabb hároméves ciklusban folytatja a HEKS-EPER Alapítvány által finanszírozott, hátrányos helyzetű diákokat támogató programját, amely elsősorban azok munkaerőpiaci integrációjára összpontosít. Ennek révén több Kovászna megyei gimnázium és szakiskola diákjai részesülnek közvetlen támogatásban, mind pályaválasztási kérdésekben, mind munkaerőpiaci integrálásukban, a projekt munkatársai összekötő kapocsként működnek a helyi és környékbeli munkaadók és az iskolák, a diákok között.

Diákok látogatóban az egyik partnercég székhelyén Fotó: Diakónia Keresztyén Alapítvány

A cél, hogy a nyolcadikos gimnáziumi és a tizenegyedikes szakiskolai diákok – jelenleg ezen két iskolai korcsoportban zajlik a tevékenység – minél inkább belátást nyerjenek a legkülönbözőbb szakmákba, és saját készségeiknek, tehetségeiknek megfelelő pályaválasztási iránymutatásokat kapjanak. De olyan készségeket, képességeket, tudásokat is fejlesztenek a projekt munkatársai, melyeknek a gyakorlatban nagy hasznát veszik a diákok, például, hogy hogyan kell megírni egy önéletrajzot vagy egy állásinterjún bemutatkozni, megjelenni. Párhuzamosan a közvetlen munkacsoport tevékenységével, 33 szakképzett, magyar, román és matematika tanár, heti egy alkalommal felkészítőket tart a 240 nyolcadikos, projektben résztvevő diáknak.

Az iskolai igényfelmérések, egyéni tanácsadások javában zajlanak a projektben résztvevő iskolákban: a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában és a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, a szintén sepsiszentgyörgyi Ady Endre, Gödri Ferenc, Nicolae Colan általános iskolákban, valamint a dálnoki Darkó Jenő, a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla, a maksai Orbán Balázs, a sepsibükszádi Mikes Ármin és a baróti Gaál Mózes általános iskolákban is.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. március 14., 8:03
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Apropo oktatas!E honap vegeig lehet palyazni az oktatasi intezmenyeknek a tobb mint 1 mld euros PNRR alapbol az iskolak folszereltseget boviteni folujjitani.HANY Haromszeki iskola elt a lehetoseggel.Esetleg a tanfegyulosegtol vagy mas illetekestol egy beszamolot!?Eggyaltalan erdekelte az intezmeny vezetoket vagy aztan kezdik a sirankozast.