Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Betörőket fogtak
Egy, a megyében is garázdálkodó Brassó megyei tolvajbandát számolt fel a Kovászna megyei rendőrség. A rendőrségi közlemény szerint négy személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, akiket annak kapcsán vettek őrizetbe, hogy betörtek egy kézdivásárhelyi lakásba. Az esetről kárvallott értesítette az egyenruhásokat, hogy ismeretlenek betörtek lakásába és feldúlták azt, de nem vittek el semmit. A nyomozás során kiderült, hogy az elkövetők egy Szilágy megyei rendszámú, szürke autón hagyták el a helyszínt. A gyanús személygépkocsit rövid időn belül le is kapcsolták a Brassó megyei Farkasvágón. Az autóban négy személy volt, mindannyian Brassó megyei illetőségűek. Több olyan tárgyat is talált, amelyek alkalmasak lehetnek lakások feltörésére. A nyomozás eredményei arra utalnak, hogy az illetők Brassó, Prahova és Kovászna megyében több betöréses lopást elkövettek. Az ügyet a kézdivásárhelyi rendőrség kriminalisztikai osztálya viszi tovább. <<

Ismét rengett a föld
Szombaton, május 13-án 12 óra 21 perckor 3,8 fokos erősségű földrengés következett be Buzău megyében, 119 kilométeres mélységben. Az országos földtani intézet szerint a földrengés Bodzafordulótól 39, Kovásznától 39, Nehoiutól 10 kilométerre történt. Májusban ez már a kilencedik földrengés volt Románia területén. <<

Ma az utolsó nap
Ma még igényelhető a mezőgazdasági támogatás, de hosszabbításra nem lesz lehetőség – szögezte le Petre Daea. „Semmi szín alatt nem toljuk ki a határidőt, még akkor sem, ha Phil Hogan mezőgazdaságért felelős EU-biztos kiadott egy erre vonatkozó utasítást” – mondta a mezőgazdasági miniszter. Daea úgy véli, az igénylési határidő meghosszabbításával csak ártanának azoknak a gazdáknak, akik idejében benyújtották a dokumentációt, mert ez esetben a kifizetések is később kezdődnének el. <<

Sebességmérés
Ma a 10-es országúton Bodzafordulón, Bredéten és Bodza­krasznán, a 11-E574-es országúton Kökösben, Uzonban, Maksán, Kézdivásárhelyen és Sárfalván, a 12-E578-as országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban és Bükszádon, valamint Sepsiszentgyörgyön végez sebességmérést a rendőrség.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás