Fordulj a jövő felé!

Mikor nem sok vigasztalót találsz sivár jelenedben, fordulj a jövő felé! – akár ez is lehetett volna a minapi kolozsvári RMDSZ-kongresszus mottója, s valóban nehéz lett volna sorolni a vívmányokat, hiszen évek óta azt tapasztaljuk, hogy a szövetség alkupozíciói nem erősödnek, mi „kevesebb”, tulajdonképpen gyengülnek, és csupán alkalmi, ahogy ma nevezik: pontszerű egyezségekben tud elérni csip-csup sikereket, illetve néha valamivel, de nem sokkal többet.

Ami magyarán nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a román elit kompromisszumkészségét túlbecsülte az a nemzedék, mely hol kényszerűségből, hol jóhiszeműségből bukaresti alkukból kívánta az erdélyi magyar jövőt előügyeskedni.

A Dâmbovița partján sok mindent szabad az RMDSZ-nek, de a tulajdonképpeni nemzetépítésbe, ahogy a most vitára bocsátott dokumentumban áll: teljes értékű magyar társadalom megalkotásába fognia úgyszólván tilos vagy lehetetlen. Nagyobb léptékű elképzeléseit ugyanis eddig mindig elgáncsolták, akár törvényszegés árán is, mint azt bizonyítják a Bolyai Egyetem, a vásárhelyi orvosi, a kultúrautonómiát vagy a közigazgatási reformot előkészítő lépései stb., de egy magánháborút folytató ámokfutó minapi nyertes persorozatai is.

Ezért mondom, hogy a kongresszus leginkább jövőbe mutató eseményét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde jelentette, s benne annak ígérete, hogy folytatják művelődési és újabban gazdasági segélyprogramjukat, mert ezek hozhatják el valóban az áhított, a végre számunkra is kedvező erdélyi jövőt. Bejáratott európai példákat említett a küldött, a kisebbségi jogvédelem kontinentálisan bevált eszközeit, s valóban ezekre van szükség, mint azt Kovászna, Hargita és Maros megye vezetői ezt a kongresszus előtt nem véletlenül kinyilatkoztatták. Ha ez csak államközi egyezmény formájában lehetséges, akkor azt az utat nem kerülni kell, hanem járhatóvá tenni és vállalni.