Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A nyelv sorsa a piacon dőlhet el

Örvendtem, amikor olvastam, hogy a kovásznai polgármester kiállt a porondra anyanyelv-használati ügyben. A lap cikkírója olyasmit rótt fel neki, írja, amihez különösebb köze nincs, de lévén városáról szó, történetesen az utcanév-használatról, szükségesnek tartotta megszólalni. Úgy tudom, kitűnő jogász, jogában áll beleavatkozni olyan kérdés megvitatásába, amely őt is, mint városvezetőt közvetlenül érinti. Én most nem is erre akarok kitérni, az akkori dolog már lecsengett ügy, ám inkább megállnék a felelősség jogkörénél, sőt, a kötelesség hangsúlyozásánál.

Mostanában sokat, és sajnos egyre többet kell foglalkoznunk az anyanyelvünket ért támadásokkal, azokkal a sértésekkel, amelyek érnek bennünket nyelvhasználatunk miatt. Éppen most adta tudtunkra az egyik világhálós hírközlő, hogy Beregszászon, Kárpátalja magyar közösségének központjában szólt rá valakire valaki, ne beszéljen magyarul, hanem ukránul, mert Ukrajnában élnek. Ismerős, nem? Mintha telefonon értekeztek volna! No, de visszatérve a címhez: nem én fogalmaztam meg. Sokszor elhangzik, hogy az utca nyelve meghatározó. Értsük az utcát jóval tágabban.

Annak idején, amikor Kolozsváron egyetemre jártunk, a piacon más szót nem is lehetett hallani, mint magyart. A jó hóstátiak gyönyörű portékáikat magyarul kínálták, de aztán egykettőre vége szakadt, mert a piaccal együtt eltörölték ott a magyar nyelvet is. Beléptünk bármelyik szolgáltatási, kereskedelmi üzletbe, magyarul jöttek elénk. A borbélyok, cipészek, kiszolgálók is kicserélődtek, s maradt az uralkodó nyelv. Ilyennek mondom, mert a baróti figyelmeztetés erre utal: felül a román, s csak alatta a magyar, holott az a város szinte színmagyar!

Nos, itt léphetnének közbe a polgármesterek is, ahogy egyesek lépnek is, de az a baj, hogy szólóban. Én megpendíteném: hozzák össze a magyar polgármesterek jelkép- és nyelvvédő szövetségét, amely imígyen talán támadást indíthatna a nyelvünket megalázókkal szemben. Anyanyelvünk védelmében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás