Felhívás!

Készen áll az indulásra a NASA legújabb marsjárója

Készen áll az indulásra a NASA legújabb marsjárója Tudomány

Készen áll missziója megkezdésére az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA legújabb marsjárója, a Perseverance (Állhatatosság), amely így a terveknek megfelelőn július 30-án, csütörtökön útnak indulhat – jelentette be Jim Bridenstine, a NASA igazgatója.

Az igazgató azt mondta, hogy a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet ellenére sikerült tartani a tervezett menetrendet. “Megvédtük a missziót, mert az nagyon fontos” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Bridenstine.

A Perseverance helyi idő szerint reggel 7 óra 50 perckor – közép-európai idő szerint 13.50-kor – indul útjára a floridai Cape Canaveral űrállomásról, és a tervek szerint hét hónap múlva, 2021. február 18-án fog landolni a Mars felszínén.

Az egytonnás, nagyjából terepjáróméretű robot egy teljes marsi évet – 687 földi napot – fog eltölteni a Marson, ahol esetleges múltbéli mikrobiális élet nyomai után fog kutatni, tanulmányozza a bolygó éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt.

A marsjáróval együtt a Marsra érkezik az Ingenuity nevű kísérleti Mars-helikopter is, amely tesztrepüléseket fog végezni. Ha a napenergiával hajtott, 2 kilogramm súlyú helikopter túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni a levegőből végzett vizsgálatokkal.

A NASA eddig négy szondát (Pathfinder, Spirit, Opportunity, Curiosity) küldött a Marsra.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.