Felhívás!

Úzvölgyi katonatemető: Tăriceanuval tárgyalt Kelemen Hunor

Úzvölgyi katonatemető: Tăriceanuval tárgyalt Kelemen Hunor Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére politikai egyeztetésre került sor kedden Bukarestben az úzvölgyi katonatemető illetéktelen átalakítása ügyében Călin Popescu Tăriceanuval, a kisebbik kormánypárt elnökével, és a képviselőház védelmi bizottságába hívták meg magyarázatot adni Gabriel-Beniamin Leș védelmi minisztert.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek és Călin Popescu Tăriceanunak, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökének a megbeszéléséről a Mediafax hírügynökség számolt be. A megbeszélésnek azért van jelentősége, mert a temetőben Dormánfalva (Dărmănești) polgármesteri hivatala alakíttatta ki a román katonák parcelláját, és a kisvárosnak mind a polgármesterét, mind az alpolgármesterét az ALDE színeiben választották meg, és a 17 tagú önkormányzati testületben a liberális pártnak nyolc képviselője van.

Az egyeztetés után Kelemen Hunor a Mediafaxnak elmondta: arról tájékoztatta Călin Popescu Tăriceanut, hogy Dormánfalva önkormányzata engedély nélkül “bement a szomszéd udvarába építkezni”, és Csíkszentmárton község területén alakította át az első világháborús temetőt. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett: a munkálatok leállítását kérte minden illetékes személytől.

Az RMDSZ elnöke ismertette a helyzetet a kisebbik kormánypárt elnökével, és azt kérte, hogy adminisztratív úton állítsák le az építkezést az úzvölgyi temetőben. “A polgármesternek nincs semmiféle engedélye, sem a kulturális minisztériumtól, sem a védelmi tárcától. Olyan közigazgatási területre lépett, amely nem hozzá tartozik. A 2010-es kormányrendelet leszögezi, hogy a kérdéses terület, Úzvölgye az ottani temetővel együtt Csíkszentmárton község tulajdona. Tehát a polgármester a szomszéd telkére ment és ott kezdett építkezni, és az adminisztratív és törvényes szempontokon túl ennek az országnak az összes lehetséges és lehetetlen törvényét is megsértette ezzel, de még a nemzetközi megállapodásokat is. Van egy morális vetülete is, amiről tárgyalni kell, és megoldást találni minden fél számára. Kértem az úzvölgyi munkálatok leállítását. Beszéltem erről a kormányfővel is, a két házelnökkel is. Elfogadhatatlan, ami ott történik” – mondta Kelemen Hunor.

Călin Popescu Tăriceanu, aki a szenátus elnöki tisztségét is betölti, kijelentette: meg lehet találni a megfelelő megoldást a kialakult helyzetre de ehhez diplomáciai érzékre és megértésre van szükség.

“Azt hiszem a problémát gyorsan és civilizáltan meg lehet oldani, figyelve a helyi érzékenységekre, és arra, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkinek meg kell adni a tisztességet, aki az életét adta az első vagy a második világháborúban” – idézte a Mediafax a pártelnököt.

Az RMDSZ arról számolt be keddi hírlevelében, hogy Apjok Norbert képviselő kezdeményezésére a képviselőház védelmi bizottsága is megvizsgálta az úzvölgyi katonatemető ügyét hétfő délutáni ülésén. A bizottság a rendelkezésére álló dokumentumok alapján megvizsgálta az úzvölgyi temetőben végzett átalakítások jogosultságát, és egyöntetű szavazással úgy döntött, hogy további információkért berendeli meghallgatásra a védelmi minisztert.

(MTI/Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.