Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több mint százezren regisztráltak már a csíksomlyói pápai misére

Több mint százezren regisztráltak már a csíksomlyói pápai misére Románia

Több mint százezren regisztráltak már a Pontifex.ro honlapon Ferenc pápa csíksomlyói miséjére, a regisztrációt húsvét hétfőjéig meghosszabbították – közölték a szervezők egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.

Oláh Zoltán kanonok, a szervezőbizottság sajtófelelőse elmondta: a regisztráltak 90 százaléka Romániából érkezik. Mintegy harmadrészük – elsősorban a környező településekről érkezők – közölte azt, hogy gyalogosan teszi meg az utat, negyedrészük vonatos, negyedrészük pedig autóbuszos érkezést jelölt meg. Hozzátette: a regisztráció során azért kérdeztek rá az utazásra, az érkezés irányára is, hogy fel tudjanak megfelelően készülni a zarándokok fogadására.

Megjegyezte: továbbra sem bátorítják arra a zarándokokat, hogy személygépkocsival keljenek útra, mert nem biztos, hogy sikerül parkolóhelyet találniuk Csíkszeredában. Azért is fontosnak tartotta a csoportos zarándoklatot, mert a csoportokat jobban fel tudják készíteni a pápai misére. Mint elhangzott azt szeretnék, ha minden ötvenfős csoporthoz legalább három önkéntes is tartozna, aki segít a felmerülő gondok rendezésében.

Oláh Zoltán kanonok közölte: a regisztráció időszakát a kéréseknek eleget téve hosszabbították meg április 22-ig. Ennek lezárulta után, május elsejétől kezdik elküldeni a csoportvezetők elektronikus postacímére a vonalkódos belépőket, amelyeket ki kell majd nyomtatni, és minden zarándoknak magával kell hozni.

Hirdetés
Hirdetés

Oláh Zoltán azt is közölte, hogy hozzávetőleg 350 pap jelentkezett koncelebrálni, áldoztatni a pápai misére, és több mint 200 önkéntest regisztráltak eddig a Pontifex.ro oldalon. Bodó Márta, a szervezőbizottság tagja, és Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára is arra buzdított, hogy aki 16 évnél idősebb, és egészséges, jelentkezzen önkéntesnek. Mint elmondták, aki önkéntesként vesz részt az eseményen, fokozott élményben részesülhet.

Oláh Zoltán arról is beszámolt, hogy a sajtó képviselői április 15-től kérhetnek akkreditációt a látogatás helyszíneire a román államelnöki hivataltól. Hozzátette: kérték, hogy az akkreditációra vonatkozó információk angolul is jelenjenek meg az elnöki hivatal honlapján, mert a nemzetközi sajtó hangsúlyos jelenlétére is számítanak.

A Csíksomlyón nevelkedett Pál József Csaba temesvári megyéspüspök arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a pápát a legnagyobb hídverőnek, pontifex maximusnak is szokták nevezni. Abbéli reményének adott hangot, hogy látogatásával nemcsak isten és ember között, hanem a különböző vallásfelekezetekhez, nemzetekhez tartozó emberek között is sikerül hidat vernie. „Az evangélium fényét hozza el. Ennek pedig minden felekezet, minden nemzet örülhet” – fogalmazott a püspök.

Úgy vélte sajátos jelleget kölcsönöz Ferenc pápa látogatásának, hogy a szentatya Csíksomlyóra, egy Mária-kegyhelyre jön el, hiszen általában az édesanya tartja össze a családot. A más felekezetűekről szólva kijelentette: „a barátok örülnek a barátok örömének”. Ha sikerült szép kapcsolatokat építeni a más felekezetűekkel, akkor örülnek a látogatásnak, ha nem sikerült, akkor talán éppen a látogatás segíthet a kapcsolatépítésben. A püspök úgy vélte: „egy kicsit jobban testvérekké válhatunk a látogatás által”.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások