Felhívás!

Több mint 70 sírkövet törtek szét a huși-i zsidó temetőben

Több mint 70 sírkövet törtek szét a huși-i zsidó temetőben Románia

Ismeretlen elkövetők több mint 70 sírkövet törtek szét a Vaslui megyei Husi város zsidó temetőjében, a vandál és “mélységesen antiszemita” bűncselekmény miatt csütörtökön felháborodásának adott hangot a romániai zsidó hitközség elnöke, Aurel Vainer.

A sírköveket állítólag még a múlt hét elején törték szét ismeretlenek. Ma már csak pár tucatnyi zsidó vallású személy él a hajdanán virágzó és fejlődő zsidó közösséggel rendelkező Vaslui megyei településen.

“Megengedhetetlen, hogy a demokratikus, pluralista Romániában, ahol a nemzeti kisebbségek a jogok és a kötelezettségek tekintetében egyenlők a többségi lakossággal, ilyen emberellenes, szörnyű, kegyeletsértő cselekedetet történjen” – mondta Vainer.

A közösségi vezető felszólította a hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják ki az ügyet, és állítsák bíróság elé az elkövetőket.

Tavaly nyáron Elie Wiesel máramarosszigeti szülőházára festettek antiszemita, gyalázkodó falfirkákat, 2017-ben hasonló feliratok jelentek meg a kolozsvári zsinagóga falán is.

Romániában jelenleg alig több mint ötezer zsidó él, miután a két világháború idején az akkor Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből, de a Romániához tartozó részekből is deportálták jelentős részüket. Ion Antonescu volt román tábornok parancsára a kelet-romániai Moldvában több pogromot is elkövettek a zsidó lakosság ellen. Ilyen volt az 1941-es jászvásári pogrom, amikor mintegy 12 ezer zsidót öltek meg. A romániai zsidók száma tovább csökkent a kommunizmus idején, amikor sokan Izraelbe költöztek.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.