Tăriceanu az Orban által javasolt kabinetről: lehetett volna egy kicsit jobb is

Tăriceanu az Orban által javasolt kabinetről: lehetett volna egy kicsit jobb is Románia

“Lehetett volna egy kicsit jobb is” – fogalmazta meg véleményét a Ludovic Orban kijelölt kormányfő által bemutatott miniszterjelölt-listáról Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke.

“Bemutatták a kormánycsapatot. Véleményem az, hogy lehetett volna egy kicsit jobb is. (…) Nem tudom nem észrevenni például azt, hogy milyen kevés nő van a javasolt miniszterek között. Az utóbbi kormányokkal szemben ebben a kormányban csak három nő lenne, tehát számuk a legalacsonyabb eddig. Véleményem szerint bátorítani kell a női képviseletet az állam vezető intézményeiben, és a lehetőségekhez mérten be kell tartani az arányt a nők és férfiak között. Nem vagyok a pozitív diszkrimináció híve, nem támogatom a különféle, kizárólag nekik szánt tárcák létrehozását, de arányos képviseletüket bátorítani kell” – írta Tăriceanu csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Az ALDE elnöke Nicolae Ciucă tábornok védelmi miniszteri tisztségbe való jelölésével kapcsolatban pedig megjegyzi, hogy hiba egy aktív katonát, a hadsereg vezetőjét miniszternek kinevezni. Szerinte ez hátralépést jelent az euroatlanti gyakorlathoz képest, amely civil ellenőrzést javasol a hadierők fölött.

Nyomatékosítja azonban, hogy a kabinet összetételére vonatkozó döntés a kormányalakítással megbízott Ludovic Orbanra tartozik.

“Remélem, hogy a kabinet tagjainak tapasztalathiányát kompenzálni fogja lelkesedésük és jóakaratuk” – írta még az ALDE elnöke.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.