Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Stelian Ion: Klaus Iohannis azt tanácsolta, hogy mondjak le a SIIJ felszámolásáról

Stelian Ion: Klaus Iohannis azt tanácsolta, hogy mondjak le a SIIJ felszámolásáról Románia

Stelian Ion volt igazságügyi miniszter szerint Florin Cîţu miniszterelnök mellett Klaus Iohannist terheli a felelősség a jelenlegi politikai válságért. Az USR PLUS politikusa azt állítja, hogy idén tavasszal egy találkozójukon az államfő azt tanácsolta: jobban tenné, ha lemondana az igazságszolgáltatásban dolgozók bűncselekményeit vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolásáról, mert „van egy jobb stratégiája”.

Hirdetés
Hirdetés

Csütörtöki közleményében Stelian Ion azzal vádolta Klaus Iohannist, hogy a koalíción belüli konfliktus elsimítása helyett „olajat öntött a tűzre” azáltal, hogy támadta az USR PLUS-t. „Florin Cîţu pedig a bábja. Kételkedik ebben bárki is? Az ilyen munkatársakat kedveli az elnök: a feltétel nélkül engedelmes bábokat. Iohannist felelősség terheli az igazságügyi reformok elakadásáért is” – írja a volt miniszter.

Stelian Ion közölte, hogy az igazságügyi törvényekről egyetlen alkalommal konzultált az államfővel, idén május 18-án, a Cotroceni-palotában. „Akkor nagyon világosan tudtomra adta: jó lenne, ha letennék a SIIJ felszámolásáról szóló tervezetről, ami végszavazásra várt a szenátusban, mert van egy jobb stratégiája: csak az igazságügyi törvények elfogadása után szüntessük meg ezt az ügyészséget. Nincs egyetlen meggyőző érv sem egy ilyen stratégiára. Az államfő azóta a SIIJ felszámolásáról szóló döntés halogatásán fáradozik. Ez megmutatkozott akkor is, amikor Florin Cîţu meggondolta magát a kormány által elfogadott és a Velencei Bizottság által hitelesített tervezettel kapcsolatban” – állítja a volt miniszter.

Stelian Ion szerint az államfő a májusi találkozón elmondta: nem ért egyet azzal, hogy a bűnügyi rendőrség egy része az ügyészségek alárendeltségébe kerüljön, ami hatékonyabbá tenné a nyomozásokat, és kiküszöbölné a rendőrparancsnokok közvetett befolyását a bűnvádi eljárásokra.

Az államfő nem értett egyet azzal sem, hogy a magas rangú ügyészek kinevezése a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének hozzájárulásával történjen – állítja a volt miniszter -, pedig ezt ajánlja a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO), szerepel az MCV-jelentésben és a kormányprogramban is.

„A valóság az, hogy az államfő kizárólag politikai alapú kinevezéseket szeretne, biztosítékot arra, hogy a politikusi döntéseket nem zavarják külső tényezők” – írja Stelian Ion, aki tagadja, hogy ki akarta iktatni Klaus Iohannist a magas rangú ügyészek kinevezési eljárásából. Emlékeztetett, hogy az igazságügyi minisztérium tervezete szerint is az államfőé az utolsó szó a főügyészek kinevezésekor.

„Az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy Iohannis elnök letesz ezekről a nem túl szerencsés stratégiákról. Az államfő nézetei miatt is hever most romokban a kormányprogram igazságszolgáltatásról szóló fejezete” – olvasható a közleményben.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük