Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Újabb korrupt bíró

Vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a DNA a bukaresti törvényszék egyik bírónőjét. Az ügyészek Elena Burlan-Puşcaş előzetes letartóztatását kérik. A DNA közleménye értelmében a bírónő 2009-ben és 2010-ben 50 ezer eurót fogadott el négy vádlottól – akik közül kettőt minősített emberölésre tett kísérlet miatt állítottak bíróság elé –, cserében pedig az ellenük elrendelt előzetes letartóztatást lakhelyelhagyási tilalomra változtatta. Utólag a felsőbb szintű bíróság semmissé tette a döntést. Ugyanezen összeg fejében 2010 februárjában Elena Burlan-Puşcaş az ügyben érintett mindegyik vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítéletet hozott. A bukaresti ítélőtábla ezt a döntést is részben semmissé tette, és a minősített emberölésre tett kísérlettel vádolt személyekre nyolc év, illetve hét év és hat hónap letöltendő szabadságvesztést rótt ki. A DNA a bírónő előzetes letartóztatását kéri az ítélőtáblától.

 

Online adóbevallás

Szerdától már online is be lehet nyújtani az egységes adóbevallási nyilatkozatot az elektronikus formában elérhető okosnyomtatvány révén – közölte a pénzügyminisztérium. Az okosnyomtatvány az adóhivatal (ANAF) honlapján található, a Spaţiul Privat Virtual menüpontnál, a letöltéshez a Descărcare declaraţii-ra kell kattintani. A pénzügyminisztérium minden adófizetőnek postán küldött személyre szabott levelet, amely minden adatot tartalmaz ahhoz, hogy a nyilatkozatot otthonról is el lehessen küldeni, és egy sor dokumentumot is be lehet küldeni, illetve ki lehet kérni online. Az okosnyilatkozat automatikusan kiszámolja a befizetendő adó összegét.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter úgy nyilatkozott: szeretné csökkenteni az adózási bürokráciát, és bátorítani az áttérést a papírról az elektronikus formára. Az az adófizető, aki 2018. július 15-éig benyújtja az egységes nyilatkozatot, és 2019. március 15-éig kifizeti a teljes adóösszeget, 5%-os kedvezményben részesül. Amennyiben már 2018. december 15-éig kifizeti azt, további 5%-os adókedvezményt kap.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 18., 17:41
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Kar ,hogy csak Bukarestben merik a korupt birakot buntetni ! Itt a megyeben is van egy par torvenybiro ,aki nem riad vissza semmitol ,de remelem hamarosan horogra kerulnek . Nem az igazsag szamit ,hanem az hogy mennyi penzed van ,milyen kozel allsz a szinten korupt rmdsz-hez es van-e szekus baratod !