Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rafila: az elmúlt héten már nem mutatták ki a delta-variánst Romániában

Rafila: az elmúlt héten már nem mutatták ki a delta-variánst Romániában Románia

A múlt héten elvégzett szekvenálások eredménye alapján a koronavírus delta-törzse már nem terjed Romániában – jelentette ki kedden Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Míg a korábbi hetekben a domináns omikron-változat mellett a szekvenálások 3, 4, 5 százaléka más vírustörzsek, főként a delta jelenlétét is ki kimutatta, a március 7-e és 13-a közötti héten utóbbi már nem volt jelen, ami fontos – számolt be sajtótájékoztatón a miniszter.

Az utóbbi időben az elvégzett koronavírustesztek pozitivitási aránya 8-9 százalékon, a vírus alap reprodukciós rátája pedig 0,75 százalékon stabilizálódott – tette hozzá.

Hetvenöt ukrajnai személyt kezelnek jelenleg romániai kórházakban

Alexandru Rafila elmondta, naponta mintegy 100 igénylés érkezik a megyei mentőszolgálatokhoz ukrajnaiak részéről, az egészségügyi ellátásra szorulók közül többen saját autóval mennek el valamelyik kórházhoz. Jelenleg 75 ukrajnai személyt ápolnak a romániai egészségügyi intézményekben – tette hozzá.

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár létrehozott egy külön nyilvántartási rendszert az ukrajnai menekültek számára. Útlevéladatai, illetve születése helyének és idejének megadásával mindenki kap egy egyedi azonosító kódszámot, amellyel ugyanúgy jogosult az egészségügyi szolgáltatásokra, mint a román állampolgárok – magyarázta.

Rafila elmondta még, hogy országszinten összesen 3300 kórházi ágyat tartanak fenn ukrajnai menekültek vagy a háborúban megsérültek számára.

Az egészségügyi miniszter szerint „néhány száz” ukrajnai menekült kérte eddig, hogy teszteljék koronavírusra, illetve kapta meg a vakcinát.

Az Antibiotice Iaşi legyártott 15 millió kálium-jodid tablettát

Az Antibiotice Iaşi gyógyszergyár körülbelül 15 millió kálium-jodid tablettát gyártott le a szerződött 30 millióból – közölte az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila rámutatott, amint legyártja a szerződött mennyiséget, a vállalat kiszállítja a tablettákat az egészségügyi igazgatóságoknak. A kormány még mérlegeli azonban, hogy mi a legmegfelelőbb módja annak, hogy szükség esetén a leggyorsabban eljusson az igazgatóságoktól minden egyes romániai családhoz a kellő mennyiségű jódtabletta – tette hozzá.

Az egészségügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy az Antibiotice Iaşi gyógyszergyár elkezdi a kálium-jodid tabletták gyártását, és 48 óra alatt 2,5 millió tablettát fog legyártani.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) és az egészségügyi tárca endokrinológiai bizottságának becslése szerint Romániának legtöbb 30 millió tablettára lehet szüksége – mondta akkor Rafila.

A miniszter arra is figyelmeztetett azonban, hogy a kálium-jodid nem ‘csodaszer’, és szigorúan az utasításoknak megfelelően, korlátozott ideig szabad alkalmazni, semmiképpen sem szabad megelőző jelleggel szedni.

Az egészségügyi minisztérium szerint egy esetleges nukleáris baleset miatti vészhelyzet esetén a kálium-jodidot csak az első néhány órában ajánlott bevenni.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. március 15., 18:20
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Repesve várjuk az Omikron jelenéseket… Felelős állampolgárok vagyunk és aggódunk. Két évig otthon ültünk… Maszkoson, persze! Velünk mi lesz?