Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rafila: az elmúlt években egyetlen mentőautót sem vásároltak

Rafila: az elmúlt években egyetlen mentőautót sem vásároltak Románia

2020-ban és 2021-ben egyetlen mentőkocsit sem vásároltak, jelentette ki Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a mentőszolgálat szakszervezetének képviselőivel tartott találkozón, megemlítve, hogy a beszerzésekkel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztálya (DSU) foglalkozott.

Rafila kifejtette, a kormányfő elé fogja terjeszteni a szakszervezet kéréseit és panaszait, amelyek közül néhányat – például a gépkocsipark siralmas állapotára vonatkozót, jogosnak tart. Elmagyarázta, hogy a 2018-2022-es keretszerződés értelmében 4000 mentőkocsit kellett volna vásárolni, de 2020-ban és 2021-ben egyetlen járművet sem vásároltak, az idén pedig tudomása szerint a megváltozott körülmények miatt nem lehet kiírni a közbeszerzési eljárást.

A szakszervezeti képviselők azon felvetésére, hogy a tárcaközi műszaki ügyekkel foglalkozó bizottság „hónapok óta” nem ült össze, Rafila azt válaszolta, hogy a bizottságot Raed Arafatnak, a DSU vezetőjének kellett volna összehívnia kéthavonta.

A szakszervezeti tömb a múlt héten kért találkozót az egészségügyi minisztertől a mentőszolgálatok és a személyzet problémáinak megoldása érdekében, amelyek miatt tiltakozó akciók sorába kezdenek november 22-én.

forrás: Agerpres

fotó: Rab Zoltán

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük